• Amikor Takemaruval harcoltam, ránk omlott az égő épület. Sokáig feküdtem eszméletlenül a romok alatt, végül minden erőmet összeszedve, kitörtem. Jobbnak láttam hogyha így legyengülve nem mutatkozok, higgyék azt, hogy meghaltam. Egy kedves család befogadott, és ellátták a sebeimet. Évekig lábadoztam. Mikor már teljesen felépültem nem mertem az anyád és a te szemed elé kerülni. Így tovább maradtam a családnál. Most volt annyi bátorságom, hogy a szemetek elé kerüljek. – fejezte be a történetet InuTaishou.

• Örülök, hogy visszatértél apa. – mondta halkan Inuyasha és átölelte az apját.

• Én is örülök. És mesélj, veled mi történt. Anyád merre van?

Erre Inuyasha elkomorodott.

• De apu, a halálod óta eltelt 200 év. Különben meg, anya idő előtt meghalt.

Ezzel Inuyasha elmesélte mi történt vele anyja halála után. A nélkülözések, a szenvedések, a gyötrelmek. Mindeközben InuTaishounak egyre nagyon bűntudata lett, hogy nem mert visszatérni. Aztán elért Kikyohoz a történetben. Végül Naraku, s az 50 év a fán. Amikor aztán Kagoméhoz ért, egy kicsit elpirult.

• …és most keressük az Ékkőszilánkokat és Narakut. – fejezte be a történetet Inuyasha.

Eközben Sango Miroku vállán sírt, aki különös módon nem használta ki az alkalmat, csak lágyan átölelte a szellemírtólányt. InuTaishou a végén már mosolygott.

• És ha jól tudom az a hölgy ott Kagome. – bökött rá a lányra, aki elpirult. – Jó választás fiam. Igazán nagyon szép lány.

• És ha tudnád milyen ereje van! Tudod meséltem, ő Kikyo reinkarnációja, így neki is miko képességei vannak.

• Nos Inuyasha, kíváncsi vagyok rá, hogy mit tudsz, és hogyan működsz együtt a barátaiddal. Menjünk az erdőbe egy kicsit gyakorolni. – állt fel a hatalmas kutyaszellem.