Eljött a nyár. A jóleső melegben a szellő lágyan fújdogált. Azonban hiába volt minden szép és jó, a Se veled se nélküled kapcsolat két szereplője újból veszekedett. Inuyasha a Szent Fán duzzogott, Kagome pedig alulról próbálta jobb belátásra téríteni.

• Inuyasha még hányszor kérjek bocsánatot? Nem volt más választásom! Jöttek az év végi vizsgák, és muszáj volt letennem őket.

• Legalább szólhattál volna. És amikor utánad megyek, mit látok? Egy fiúval ücsörögsz a szobádban! Aki mellesleg nagyon ölelgetett!

Kagome sóhajtott.

• Majd szólj ha lehiggadtál. És ha tudni akarod Houyo számomra nem jelent semmit! – ezzel Kagome sarkon fordult és elment.

Azaz hogy ment volna, amikor egy hatalmas szellem az útját állta. A lány a faluban hagyta a nyilait. Így mást nem tudott csinálni mint egy óriásit sikítani. Inuyasha ezt hallva rögtön leugrott a fáról és a lány megmentésére sietett. Azonban ekkor Kagome már eszméletlenül feküdt a földön a szellem pedig a nála lévő Szent Ékkődarabot szorongatta.

• Egy óriási darab a Szent Ékkőből! És csak az enyém!

• Álmodban! – kiáltott Inuyasha és előkapta a Tessaigát. – Szélborda!

A szellem darabokra hullott szét, és az Ékkő is a földre pottyant. Inuyasha odarohant Kagoméhez, aki eszméletlen volt még mindig. A hanyou felvette a karjaiba, majd az Ékkődarab után indult. Ám mielőtt odaért volna, előjöttek Naraku mérgezett darazsai. Annyi, hogy ellepték az eget. Elkezdtek Inuyasha körül repkedni, aztán az egyikük elvitte az Ékkövet, majd Inuyashát is békén hagyva elrepültek. A hanyou elkezdett átkozódni.

• Naraku légy átkozott! Keményen dolgoztunk azokért a Szilánkokért. Ha megtalállak én… - ám ezt nem tudta már befejezni, mert valami meleg folyt a kezére.