A történelmi háttér

 A miko tradíciók kialakulása egészen Japán ősideéig nyúlnak vissza. Az ősi időkben azokat a nőket, akik transzba esve, jóslatokat közvetítettek vagy az istenek szavait, sintó papnőknek, másnéven Mikóknak nevezték, viszont ők cseppet sem hasonlítottak a Delphoi jósda papnőire az ókori Görögországból.

Később a mikok szerepét fiatal nők töltötték be, akiknek a feladatuk a Szent Shinto sírhelyek, és templomok gondozása volt. Gyakran papok lányai voltak, akik a kapott szentélyt lányaikra bízták. A mikok kötelességei közé tartozik, hogy ceremóniai táncokon vegyenek részt, és segítsék a papok munkáját különböző  ceremóniákon, például házasságkötéseknél.

A tradíciók folytatódnak, és a mikók napjainkban is sok Sintó szentélyben megtalálhatóak.

A mondern időkben a legtöbb Mikó részmunkaidőben dolgozik. A mostani kötelességeik közé tartozik, a szentélyek karbantartása, ceremóniai táncokon való részvétel, az emberek sorsának megjóslása, vagyis a jövendőmondás, és a szentély ajándékboltjainak vezetése.

A hagyományos mikó öltözet a chihaya, ami egy piros bőszárú nadrágból, hakamából, egy fehér kimonó felsőrészből ujjatlan, húzott vállrésszel, rajta piros díszítéssel. Alkalmanként néhány szentély mint a   Tsurugaoka Hachiman Szentély Kamakurában, a mikóit más színű ruhába öltözteti.  A papnők elsősorban kiengedve, vagy összekötve viselik a hajukat, általában fehér, vagy piros színű szalagot használva.

A Mikók gyakori szereplői a japán mangáknak, és animéknek. A papnők megszokott szereplői ezeknek a történeteknek, és jól megkülönböztethetőek a jellegzetes Mikó ruhájukról. Talán a leggyakoribb momentum a Szentély udvarán söprögető papnő, egy bambszból készült seprűvel a kezében.  Néhány romantikus történetben, például a videójátékokban, és a vizuális novellákban a Mikókat általában vonzó, ám nagyon önfejű, temperamentumos lányként mutatják be, akik gyakran korlátozottak, vagy negatív hatással vannak a férfiakra. Sok anime történetben ilyen képet alkotnak a Mikókról.

E hétköznapi elképzelés ellenére, a mangák és az animék a papnőket hősnőként mutatják be, akik spirituális erővel harcolnak a démonok, és szellemek ellen néha  mágikus, vagy természetfeletti erő segítségével. Pár történetben a papnők a különböző harci művészetek mesterei, és kitűnően bánnak  a tradícionális japán kardokkal, (katana) vagy más szúrófegyverekkel.