Nyár volt. A Nap békésen sütötte az erdőket. Minden nagyon csöndes volt . Nem zavarta meg semmi az erdő nyugalmát. Az égadta világon semmi. Kivétel volt ez alól , egy kis párocska. Bizonyosan szerelmesek voltak , talán azért veszekedtek annyit. Nem lehet tudni. De mégis , volt egy közös tulajdonságuk a veszekedésből következtetve . Féltékenység. Mind a két fél hangjába megesett . Egy 14-15 év körüli lány és egy 16-17 év körüli fiúról van szó. Vagy inkább miko és egy féldémon ? Ez lesz a helyes válasz . A fiú a feje olyan vörös , mint a tulajdon ruhái. A lány már a sírás határán van . Mind a kettő fél a szomorú , mintsem a tüzes jellem felé halad. Tetetik , hogy nem fáj , de közben nagyon is .

  - Elégem van hazamegyek !- hangzott az ismerős kiáltás .A fiú hanyou rögtön észhez kapott.

  - Ne várj , kérlek – Megfogta a lány kezét és arany szemeivel a lány szemébe nézett. Farkasszemet sikerült kialakítani a kontaktussal. A leány nem tudott mit csinálni ki akarta húzni a kezét a fiú karmai közül. De nem bírta számára a fiú túlerőt jelentett. Csak bámultak egy ideig egymásra . nem csináltak semmit . Ketten maradtak a 6 főből . A többiek megunták a felszült csendet. A lány kihasználta a fiú figyelmetlenségét és kiszedte tulajdon nőies kezét a férfi , csontos kezeiből. Nem bírt indokolni , ezért a lány kifutott a kezei közül. Csak nézett utána. Nem bírt messze lenni tőle , így utána iramodott. Nem sokat kellet keresgélnie , megtalálta a Csontok Kútjának „párkányán” . Nem is gondolkozott sokat idult érte , de ugyan a lány nem látta. „ Jaj Inuyasha ha mondtál volna valamit , ott maradtam volna. De így nem …” Gondolatai a Nap fényébe merültek. Hátravetette magát és elnyelte alakját a sötétség fénye. Nem maradt m,ás utána , csak egy könny. Inuyasha nem sokat gondolkozott , utána ugrott.