A Napnak korai fénye felverte az egész csapatot. Forró nyári nap , de mégis hűvös. Inuyasha megérezte , ahogy Miya és Zakuro is a vérnek kellemetlen szagát. Hosszasan terült a messzeségbe a piroslás fenyegető szaga. Fulladásig futott a csapat. Míg odaért a gyilkos már egy faluval messzebb járt.  Kis fogócska után , ugyan lihegve és egy pillanaton múlott az egész , de beérték ezt a titokzatos ámokfutót. Kagome, Miya és Zakuro egyszerre rogyott térdre , majd mind a 3-an a földön feküdtek ájultan. Miyanak egy kövér vércsepp gördült le az ajkán , ugyan ez a másik két lánnyal is megtörtént. Szemük azonban nyitva volt és szájuk is tátva maradt. Kagomenak a csokoládé barna szemeiben a magány játszadozott. Míg Zakuroéba a kétségbeesés és Miyáéba a gyűlölet. Inuyasha nagyon kétségbeesett , de a többiek sem voltak nyugodtak. Sango közelebb ment a 3 lány testéhez majd ő is úgy járt mint azok. Csak Sangonak a szemeiben a félelem volt , pont az az érzés volt mindegyik lány tekintetébe , amitől a legjobban tartott. Majd a semmiből egy hosszú barna hajú , jáde zöld napvilágú férfi tűnt elő. Kezein a vér megtapadt, s agyarai tülekedtek ki szája két oldalán. Szemeiben a falánkság és az éhség éjjeli pupillái égtek. Ruhája nagyon hasonlított Mirokuéhoz , csak neki olyan volt mint a szeme , Jádé féltékeny zöld. Lassan a lányokhoz merészkedett , de a csapat férfi tagjai az útját állták, s a legelső morogni kezdett

- Nem érsz az én Kagomehoz – a férfi erre kéjesen felnevetett és baljós hangon megszólalt.

- Ha ennyire szeretnéd csak őt fogom megölni , a többivel csupán játszadozni fogok – s lenyalta a nedves kezéről a vért és a földre köpte. – Gyalázatos vagy félszellem én csak az én Miyaért jöttem. – Inuyasha Miyara nézett , ám ezt a kis jó madarunk kihasználta , s egy éles pofonnal Inuyashat a földhöz teremtette.