Zakuro a palota kapujában véste a  földet. Nem ült ki az arcára a félelem , de belül marcangolta… nem bírta elviselni , hogy kivel fog találkozni. Csak egyvalami vigasztalta , Nayo jelenléte , ő előre megérezte a gonoszt mint bárki. Nayo csak nyugodtan ült és nézett a palota sötét falainak az árnyékára. Kagura a bambusznádból készült sötétítőre tekintett , majd a nagy fény kíséretében megszólalt.

-          Zakuro bejöhetsz az … - kezdte Kagura

-          Tudom , hogy ki hívat – Zakuro egy vállendítéssel arrébb ment , majd a sötétség árnyaiban lévő folyosókon ment át , Nayoval az oldalán.  Zakuro nem ijedt meg a gusztustalan látványoktól , hanem inkább Nayoval ette fel. Kagura titokban követte Zakurot , amit persze a lány észre is vett.

-          Minek követsz engem , elégszer jártam már itt.

-          Ugyan nem azért , de a szobáját megkereshetnéd , de nem a hullaház körül. Elég , hogy engem is megakadályoz legalább téged nem … - mondta Kagura , majd egy kövér könnycsepp gördült végig , selymes orcáján. Zakuro hírtelen lehiggadt és a flegma stílusa helyett , a gyengédebb hangján beszélt.

-          Ne sírj mert rám is átragad – Letörölte a ruhájából szakított rongyot majd azt Kagura forró könnyei mocskolták be. Zakuro elővett egy medált .

-          Kagura ha ez jobb, akkor- szakadt félbe a beszélgetés

-          Zakuro gyere már be ! – türelmetlenkedett az ajtó mögül fő gonoszunk , Naraku. Zakuro arcán rögvest egy undor tenyészett.

Kínok között ébredt egy kunyhóba , majd zsibbadó érzést tapasztaltam a kezeimbe. Kettősen láttam , de nem nagyon gátolt meg ez engem. Két lábra ereszkedtem. Szédültem és hányingerem is volt. Kezemmel a fejemet fogtam , de azonnal hátraestem, vissza a puha fekvőhelyemre. Ebben a pillanatban egy csokoládébarna szemű , ében fekete hajú és vér vörös szájú lány futott be.

-          Ugye jól vagy ? – kérdezte aggodalmasan , de a hangjában a gyengédség játszadozott. Én válasz helyett , visszaszunnyadtam. Álmomból egy gyermek hang ébresztett fel..

-          Kagome , hogy van?

-          Nem tudom Shippou egyenlőre még a nevét sem , de mivel démon túl fogja élni….

-          De ha meg fog ölni?- erre a szóra felkaptam a fejem és arrogánsan így feleltem:

-          Én soha nem fogok ölni , akárki is kényszerít rá , és a testvérem sem ! – észre sem vettem de közben már felálltam …De ezzel a lendülettel kiesett a kezemből a medál amit oly , nagyon szorongattam … A lány felvette , mielőtt én feleszméltem volna és hangosan felolvasta

-          Miyanak, Zakurotól …. A Szerető testvérkémnek