|
1. rész: Találkozás egy angyallal
Sirius 2012.06.16. 16:15
Ez egy démon késöb angyal lesz.
Nyári alkony szállt a tájra és Sesshoumaru felnézett rá.
A lenyugvó nap nem volt számára megnyugtató.
Nem tudta mi vár rá még.
Most hogy Rin nincs többé velle, csak ez az ostoba szolgája.
Egy darabig még andalgót a sárkánylovával meg a szolgával.
Aztán meg állt és ránézet a szolgára.
- Itt letáborozunk. Rakj tűzet.
- Igenis Sesshoumaru nagyúr.
A kis szolga elment fát gyűjteni, és mikor visszatért a gazdáját már sehol sem találta.
- Már megint itt hagyot engem.
Dühöngött a szolga, és nekiállt tüzet csiholni.
Még nem tudta hova megy csak ment ment egyre mélyebben az erdőbe.
Ésszre sem vette hogy rásötétedett.
Egy tóhoz ért.
Leült a partjára és búskomoran belemerült a gondolataiba.
Mélyen mardosta valamilyen ismeretlen érzés amiért nem tudta megmenteni Rint a halál torkából.
Csak ott szorongatta kezébe a tenseigat és nem volt elég szertet a szívébe ahhoz hogy ismét feltámassza őt vele.
Fájt neki nagyon és már úgy érezte, elviselhetetlen ez az érzés, amikor a sötét égbolton meglátott egy fénylő csillagot.
Pont az ezüstös telihold alatt.
A csillag vele szembe volt és farkasszemet néztek egymással a tó túlsó partján.
A csillag lasan erszkedni kezdett.
Mikor már elég közel volt a földhöz megált és elkezdett átváltozni.
Bár sűrű volt az erdő, de Sesshoumaru így is jól látta hogy mi történik.
A csillagból egy gyönyörű szárnyas lény lett.
Ezüstös haja megcsillant az esti hold fényébe.
Ruhája hófehér volt és egyszerű.
Odament a tópartjához könnyed lépteivel, és bele tette kezét a vízbe.
A víz tetején megjelent egy híd mely ezüst fénybe ússzot.
Elindult a hídon a túlsó partra, mikor hirtelen észrevette Sesshomarut és abba a pillanatba megdermedt.
Sesshoumaru oda ment a híd lábához és rá nézet a nőre, aki csak ott állt mint egy megkövesedet szobor.
Rálépett a hídra és oda ment a nőhöz.
A léptei fekete ezüstre festették a hidat, ahogy oda sétált az angyal lényhez.
Szelíden ránézett és ezt mondta neki.
- Te ki vagy?
Kérdezte az angyalt Sesshoumaru.
Az angyal fellélegzett és belenézett Sesshoumaru aranyló szemeibe.
Egy pillanatra elveszett benne, aztán megrázta fejét és hátat fordított a youkainak.
- Egy angyal vagyok.
Mondta tömör egyszerűséggel a nő sesshoumarunak.
Sesshoumaruba egyszerre törtek fel a kérdések, de egyet sem tudott kimondani.
A nő még mindig háttal állt Sesshoumarunak.
- Hogy tudtál rálépni a hidamra?
Kérdezte tőle az angyal kedvesen.
- Erre a hídra csak azok tudnak rálépni kiknek szívébe szeretet van. Nem hiszem, hogy egy youkai szíve tartogat ilyen érzéseket.
Az angyal visszafordult Sesshoumaru felé, és mélyen belenézett a szemeibe.
A youkai jéghideg tekintettel visszonozta, semmit nem mondott.
Inkább a hallgatásba burkolózott.
"Mit relytegethet ez a démon?"
Az angyal tovább bűvölte a youkait, egészen addig míg ki nem derítette titkát.
"Mit relytegethet ez a démon?"
Kérdezte ismét magától, és még mélyebben bele nézet a youkai tekintetébe.
Mikor Sesshoumaru már nem bírta hogy farkasszemet nézett az angyallal, és gyorsan elkapta tekintetét.
Dühösen az angyalra nézet, megfordult és lement a hídról.
Az angyal útána kiáltot.
- Youkai ! Most már tudom, hogy mért tudtál az angyal hídra feljöni!!
Sesshoumaru visszanézett és csak ennyit mondott.
- Igazán. Akkor azt is tudod hogy szívesen elvenném az életedet, és talán csillapíthatnám vele végtelen vágyamat.
- Milyen vágyadat?
Kérdezte az angyal érdeklődve.
De Sesshoumaru ezt már nem hallotta, mert elment a hídtól és ott hagyta az angyalt.
Miközbe visszafelé tartott a szolgához egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a szárnyas lényt folyton az angyal járt a fejébe.
Aztán gondolt egyet és visszafordult a tó felé, de mire oda ért az angyal már nem volt ott.
Kereste a tekintetével mindenhol, de nem találta.
Csalodottan megfordult és emelkedni kezdet.
Még visszatekintett a tó tükör sima felszínére és aztán a sötét égboltra nézett.
Abba reménykedett, hogy talán megtalája a csillagot, de nem találta.
Csak a hold nézett rá vissza nyugatról. Apja egykori birodalmából.
Egy darabig lebegett a légbe és nézte a hold ezüstös tányérját, aztán tovaszállt az éj sötét fellegébe.
Mikor visszatért a szolga már mélyen aludt és a tűzbe is csak a parázs éget.
Sesshoumaru keresett egy fát a közelbe és leült a tövébe.
Egy darabig nézte a tűz izzó parazsát, mire az álom rajta is úrrá lett.
Elaludt.
Foly:köv
| |