10. Fejezet – Új kezdet
2012.06.16. 17:30
- Kagome! Megjöttünk! – Kagome hirtelen riadt fel álmából anyja kiáltására s hallotta a bejárati ajtó csapódását.
„Mi történt?” – töprengett – „Meztelen vagyok…” – jobbra fordította fejét és megpillantotta a szintén meztelen Inuyashat, aki hasán feküdve aludt a párnát ölelve.
- Oh, nem! – nyögött, miközben feléledtek benne a délután emlékei – „Mennyit alhattunk?” – de nem volt ideje tovább elmélkedni, hevesen rázni kezdte a szunyókáló hanyout.
- Ébresztő! Kelj fel! – sürgette a fülébe suttogva.
Inuyasha lassan magához tért és kábán pillantott a lányra.
- Mi…? É-én-én fent vagyok… Kagome? Mi tört… - ennyit sikerült kinyögnie, mert a következő szótagnál a ruháit kapkodó lány az arcába vágta vörös felsőjét.
- Mozgás! Öltözz! – utasította őrült módón rohanva, felé hajítva kimonója többi részét – Anya hazaért!
Inuyasha egy tűzről pattant parázs gyorsaságával felugrott s szitkozódva elkezdte magára kapkodni a nadrágját. Ügyetlenkedve sikerült felvennie az alsó ruházatát, amikor meghallották a kopogó léptek zaját a lépcső felől.
- Feljön! Siess! MENJ! – kiáltott Kagome azzal a fiú kezébe nyomta a Tetsusaigat és a maradék ruháit.
- Hová? – kérdezte zavartan.
- Ki az ablakon! – utasította egy gyors pillantással felmérve a helyzetet.
- De még mindig esik! – tiltakozott.
- Mióta érdekel téged ilyesmi? – morogta Kagome az ablak felé taszigálva a kétségbeesett hanyout.
- Félmeztelen vagyok! – ellenkezett továbbra is, de végül vonakodva fellépett a párkányra.
- Menj haza! – sürgette kiáltozva. – Reggel utánad megyek.
Abban a pillanatban valaki kopogott a hálószobaajtón.
Inuyasha habozva pillantott a zuhogó esőbe a házon kívül.
Kagome látva tétlenségét egy lökéssel kitaszította őt az esőbe, majd a sár ploccsanását hallva sietve bezárta az ablakot.
- Gyere be! – kiáltott bizonytalanul az ajtón túli látogatónak.
- Szervusz kedvesem! – köszöntötte a szobába belépő anyja – Minden rendben van…? –kérdezte finoman megbámulva kócos lányát és a vetetlen ágyat.
- Oh, persze Mama jól vagyok! – motyogta idegesen a lány. – Csak kicsit elfáradtam és szundítottam egy keveset.
- Biztos vagy benne? – érdeklődött tovább az anya. – Nyugtalannak tűnsz…
- Nem, igazán remekül vagyok – mondta Kagome hatalmas hamis mosollyal az arcán. – Épp most keltem fel, amikor megérkeztél és még kicsit bágyadt vagyok… gondolom. Ez minden.
- Oh, rendben kedvesem – sóhajtott kétkedő mosollyal a nő. – A vacsora hamarosan elkészül, le kéne jönnöd megteríteni.
- Igen Mama – hebegte boldogan Kagome, megörülve, hogy sikerült baj nélkül átvészelnie a kínos beszélgetést.
Mrs. Highurashi lassan megfordult és kilépett az ajtón. De még mielőtt lement volna egy utolsó gondoskodó pillantást vetett lányára.
- Oh, és még valami kedvesem! Kifordítva vetted föl a blúzodat.
*
A Sengoku korszakban az eső végre elállt.
Shippou kint játszadozott a megmaradt tócsákban, amikor megpillantotta a sáros ruháit cipelő szintén mocskos, félmeztelen Inuyashat.
- Mi a fene történt veled? – kérdezte a kitsune.
- Fogd be a szád! – mordult fel a hanyou, azzal hozzávágta ruháit a meghökkent kölyökhöz és elindult a közeli folyó irányába.
Shippou komoly harcot vívott a nedvességtől megnehezedett ruhákkal, de kíváncsiskodva követte a féldémont.
- beszéltél Kagomevel? – kérdezte.
- Hmpfh! – válaszolt Inuyasha, miközben meztelenre vetkőzött.
- Fogadok, hogy még mindig dühös rád. Ezért vagy csupa sár! – kiáltozott mindentudóan és ügyesen kitért a felé hajított kő elől. De végül úgy döntött jobb lesz magára hagyni a mogorva hanyout, amíg fürdik. Elindult megkeresni Mirokut.
Inuyasha derékig gázolt a tiszta, hideg vízben, hogy lemossa a sarat a testéről. Miután letakarította magát ujjait orrához emelte és mélyen beszívta az illatukat. A sár és a víz ellenére még mindig érezte Kagome felejthetetlen aromáját a karmai alatt. Ahogy a néhány órával ezelőtt történt forró pillanatokra gondolt máris melegebbnek érezte a víztől lehűlt testét. A haragja, amiért a lány kilökte őt az esőbe, hagyva, hogy egy sárgödörben landoljon szertefoszlott, amikor édes csókjaira és érzéki sóhajaira gondolt. Érezte a benne újra növekvő vágyat, de sajnos nem maradt ideje további gondolatokra, mert megérezte Miroku közeledtét. A legfőbb ellenségének sem kívánta volna, hogy felizgult állapotban kelljen találkoznia az átkozott szerzetessel.
- Á Inuyasha! – kiáltott Miroku, amikor kiért a tisztásra és meglátta fürdőző barátját. – Látom visszajöttél. Mond mi történt Kagomenél?
Időközben Shippou is megérkezett.
- Nos, sikerült – motyogta a féldémon. Reggelre vissza fog térni.
- Én nem hinnék neki Miroku – morogta a szerzetes kimonójába kapaszkodó kitsune. – Csupa sár és félmeztelen volt mikor megjött.
- Igazán? – kérdezte egyre inkább érdeklődve a férfi – Milyen érdekes… Mivel magyarázod ezt Inuyasha?
- Nem mindegy? – vágott vissza morcosan a hanyou. – Helyrehoztam, amit elrontottam és csak ez számít.
- Értem – mondta elgondolkozva a szerzetes. – Igazad van. Mindazonáltal, bevallom én kíváncsi lennék, hogyan sikerült elérned, hogy Kagome megenyhüljön. – kezdte ördögien vigyorogva.
- Perverz – hordta le Inuyasha, s közben kikászálódott a vízből.
Felsétált a sziklára, ahová Shippou a ruháit tette és kutyus módjára lerázta magáról a vizet, eláztatva két barátját. Magában vigyorogva konstatálta, hogy legalább olyan vizesek lettek, mint ő.
Elkezdte magára kapkodni a ruháit, amikor Shippou észrevett valamit.
- Mi történt a nyakaddal? – kérdezte ujjal mutogatva.
- Huh? – nézett rá döbbenten Inuyasha. Kezével körbetapogatta nyakát, de nem érzett semmi rendelleneset.
- Ott – ragaszkodott hozzá a kitsune – Olyan, mint egy horzsolás. Hé Miroku nézd meg Inuyasha nyakát!
- Mi… hé hagyjatok békén! – méltatlankodott a hanyou, ahogy a szerzetes vállainál lefogva félretűrte haját.
- Butaságokat beszélsz Shippou… Várjunk csak! – kiáltott fel meglepetten a szerzetes.
- Valamiféle harapásnyom lehet… - motyogta a kitsune miközben felugrott barátja vállára, hogy közelebbről is megszemlélhesse észrevételét.
- Valóban – kuncogott Miroku és egy cinkos mosolyt küldött a féldémonnak – Ha jól látom végre sikerült félretennetek az ellentéteket Kagomevel.
Arra számított, hogy Inuyasha azonnal felizgatja magát a megjegyzésen és dühösen kiabálva nagy jelenetet rendez, s ez általában így is történt volna.
Tehát el tudjátok képzelni Miroku mennyire meglepődött, mikor Inuyasha csak egy hatalmas önelégült vigyorral reagált.
- Talán – suttogta titokzatosan mosolyogva.
Hátat fordított döbbenten pislogó barátainak és mélyet lélegzett a feltámadt frissítő szellőből. Közeledett a tavasz.
Fejét a kiderülő ég felé emelte s a nevető Kagome arcát látta kirajzolódni a lenyugvó Nap sugaraiból, s úgy érezte végre az ő szíve is vele nevet.
VÉGE
Köszönöm, hogy elolvastad a történetet, őszintén remélem, hogy tetszett és pozitív élményként marad, majd meg benned! :)
|