7. Fejezet - Vallomás
2012.06.16. 17:16
„Atyaisten!” – Kagome álla padlót fogott – „Túl kicsik?!?! Hiszen Extra Nagyok voltak!”
- Most mi van? – kérdezte Inuyasha ingerülten.
Épp elég kínos volt bevallani neki. S úgy bámult rá, mintha valami szörnyszülött volna. „Pfff…” – gondolta csalódottan. – „Remek! Az vagyok… egy korcs… Ez így soha nem fog sikerülni!”
- Ó – kiáltott fel a lány, mikor végre sikerült összeszednie magát az első döbbenet után – Gomen ne (sajnálom) Inuyasha! Ne is figyelj rám… - folytatta és szórakozottan kefélni kezdte a hanyou ezüst tincseit – Én csak… azon gondolkoztam, mennyire boldoggá tesz, hogy eljöttél bocsánatot kérni.
- Nos… - kezdte egy rövid szünettel. Fokozatosan kellett adagolnia a dolgokat, már akkor érezte a lányon a félelem hirtelen elborító szagát. – Igazából nem azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek…
Kagome összeráncolta szemöldökeit, haragos tekintete villámokat szórt.
- Inuyasha… - morogta vészjóslóan egy oktávval mélyebb hangon.
- Ne! Várj egy percet! – ellenkezett sietve – Már beismertem, hogy tévedtem nem? Azt akartam mondani, hogy nem csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.
- Oh, - sóhajtott, de csakhamar egy kérdés furakodott elméjébe – Minden rendben Inuyasha?
A hanyou bizonytalanul a lányra pillantott. A Kagome fejére kötött törülközőn meglazult a csomó s az anyag leesett a földre, szabadjára engedve hosszan leomló ében fürtjeit, melyek körbeölelték bájos arcát. Általában könnyedén le tudta olvasni az érzelmeit a vonásairól, akkor is, ha nem értette, mért érzett úgy. A nagy kerek szemei elárulták titkolt gondolatait, ha örült: a világ vele nevetett s ha bánatos volt: az ég is könnyekben tört ki. Előítéletek és korlátok nélkül szabadon, őszintén érezhetett, s a szeretet amely a lelkében élt másoknak is békességet s szeretetet hozott. Kedves s nyitott volt, mindig törődött vele, ő mégis az utálat álarca mögé rejtőzve titkolt és megvetett minden érzelmet, ami benne lappangott. De belül darabokra szaggatta a lelkifurdalás, nem bírta tovább: magának akarta örökre.
Inuyasha összeszedte minden bátorságát és csak a célra koncentrált, hiába győzött le hatalmas akadályokat, dacolt ezer veszéllyel és nézett farkasszemet a gonosszal, ereje elhagyta, amikor a lány nyugtalan szemeibe pillantott.
- Kagome… - kezdte – Mikor veszekedtünk, azt mondtam neked,… hogy…hogy hozzám tartozol…Én… én komolyan gondoltam… - habogta s rögtön rájött, hogy nem épp így kellett volna belefognia.
- Inuyasha – sietett a válasszal a lány, de a hanyou szavába vágott.
- Nem engedem, hogy másé légy!
- Inuyasha, már egyszer elmondtam neked, hogy nincs senkim! – tiltakozott.
- Tudom, hogy mit mondtál, de nem azt jelenti, hogy ez nem fog megváltozni! – a kétségbeesés elszínezte hangját.
- Inuyasha, esküszöm neked mindenre, ami szent, hogy nem hagylak el, amíg meg nem találjuk az ékkő szilánkjait – mondta, miközben a szívére tette jobb kezét.
- S mi lesz azután? – kérdezte csendesen, lesütött szemekkel.
- Ne legyél önző! – vitatkozott. – Mindenki megérdemli a szeretet és a függetlenséget, szeretnék boldogan élni és egyszer talán megházasodni. Te megleszel nélkülem is… Hiszen neked ott van Kikyo. – nehezére esett ezt kimondani, próbálta elfedni kényelmetlenségét, de mosolya nem sikerült valami meggyőzőre. – Ne beszéljünk most erről! Ülj nyugodtan, hagy fésüljem ki a hajad.
Felmásztak az ágyra és Kagome gondosan kefélni kezdte a féldémon hosszú ezüst fürtjeit, ügyelve az érzékeny fülekre. Örült, hogy Inuyasha ilyen közel engedte magéhoz, ritkán fordult elő, s igyekezett kiélvezni minden percet. A haja selymes és dús volt, s mikor a keze hozzáért a puha szálak visszasimogattak.
*klunk* A kellemetlen zaj kizökkentette őket elhomályosult gondolataikból.
- Hoppá! – motyogta kissé kuncogva. Annyira elragadtatta magát az ezüst fürtöktől, hogy elejtette a hajkefét. – Inuyasha, ide tudnád adni nekem?
- Nem látom hová esett – válaszolt.
„Csak képzelődök, vagy tényleg szívatni akar?” - gondolkodott Kagome, de mivel nem láthatta a hanyou arcát kénytelen volt cselekedni.
- Biztosan begurult az ágy alá – közölte. – Várj egy percet, megkeresem. Ne mozdulj! - Kagome lemászott az ágyról és alákukucskált.
- Meg lesz – még mélyebben nyomta magát a padlóhoz és kinyújtotta karját, hogy elérje a sötét foltot a szűk nyílásban, amikor hirtelen terhelést érzett a hátán.
- Inuyasha? – zihálta zavarodott – Mit csinálsz?
- Az enyém vagy – lehelte a füleibe, a szokottnál mélyebb hangon.
Nem látta a féldémont, de hallotta egyre szaporább légzését. Mikor megpróbált ülő helyzetbe emelkedni két kar szorosan körülfonta és szelíden, de határozottan visszanyomta a földre. – Nem engedem, hogy bárki más hozzád érjen! – mondta elszántan.
- MI?!?! Azonnal engedj el vagy sikítok! – fenyegetőzött, szemernyi félelem nélkül. Valahogy a meg kellett szereznie az irányítást.
- Nincs itthon senki. Különben érezném a szagukat – közölte egyszerűen
- Inuyasha, hagyd abba és engedj el! – méltatlankodott.
- Nem! – morogta nyugtalanul – Nem engedem, hogy másé légy!
- Nem teheted ezt! Mi van Kikyoval? – kiabált vissza.
- Kikyo meghalt! – harsogta – Már nem az, aki régen volt. Mért hiszed olyan konokul, hogy őt szeretem? Az a nő, aki iránt éreztem, elenyészett és csak egy bosszúra éhes lélekkel ellátott test maradt utána. Meghalnék érte, ha ezzel visszahozhatnám, de nem lehet!
- De te őt választottad! – morogta makacsul Kagome.
- Tudom mit tettem! De szükségem van rád… - folytatni akarta, de nem tudta, hogy mondhatná el, mi nyomja a lelkét. Teste felrobbanni készült az ellentétes érzelmektől. A földre teperte a lányt és zihálva fölé hajolt.
- Inuyasha ez így nem tisztességes… - hangja elhaló volt a szomorú kétségbeeséstől.
- Francba Kagome! – szitkozódott és igyekezett csillapítani a reményvesztetten kapálódzó lányt. Egy pillanatra elengedte, hogy kikötözze vörös kimonóját s miko kapva-kapott az alkalmon: A hátán csoszogva félrearaszolt és már sikította is a varázsszót:
- Fekszik!
- Augh! – jajveszékelt Inuyasha, ahogy a földhöz préselődött. Ez alkalommal különösen kellemetlenül érte a becsapódás, mivel teste izgalomba jött a lány közelségétől. – Oh, basszus! Owwww… Ez fájt.
- Helyes! – kiáltott Kagome, miközben dühösen föltápászkodott. – Mégis, hogy képzelted? Mindig is erőszakos és önző voltál, de ez mindennek a teteje! Megbocsáthatatlan! – zihálta haragosan, miközben mindenre felkészülve várta, hogy a varázslat lekopjon a hanyouról.
Végül Inuyasha nyögdécselve feltápászkodott, épp csak annyira, hogyha további ’fekszikekre’ lehet számítani, ne érje olyan váratlanul a varázslat. Kezével csillapítva a kellemetlen érzést, dörzsölni kezdte fájó testrészeit.
- Nem volt más választásom – morogta megtörve.
- Nem volt? Ne legyél nevetséges! – méltatlankodott Kagome. Megragadta a féldémon egyik puha fülét és hozzáhajolva ordított – Még hogy nem volt választásod! Talán MEGKÉRDEZHETTÉL volna engem is!
- Aww! Nemet mondtál volna a kérdésemre! – tiltakozott és próbált szabadulni a fájdalmas nyomástól. Most ő volt sarokba szorítva.
- Nos, most már hiába kérdeznél. Mégis mit képzeltél? – követelte a választ.
- Reméltem, hogy nem fogod bánni… - motyogta szánalmas kifejezéssel. Kagome elengedte a fülét és meglepetten bámult rá.
- Mégis mért? – kérdezte csendben.
- Nem akarom, hogy elmenj – ismerte be.
- Azt hitted elhagynálak? – kérdezte, és kicsit közelebb húzódott, hogy belenézhessen a bánatos arany szempárba.
Inuyasha bólintott és elkapta pillantását a lány fürkésző szemei elől.
- Már elmondtam, nem?
- Inuyasha... – a hangja mély volt a dús érzelmektől – Nem tudnálak elhagyni téged… soha. – suttogta és kezeivel megérintette a hanyou hosszú ezüst hajzuhatagát.
- De igen – közölte kíméletlenül, és komoran a szemeibe nézett – Végül minden nő ezt teszi, férjhez megy és elfelejti a barátait. Emlékszel arra a Nobunagara és a hercegnőre, Tsuyura? A lány otthagyta és összeházasodott a gazdag helytartóval. De ha engednéd, az enyém lehetnél és nem hagyhatnál el többé.
- Inuyasha az én világomban ezek a dolgok egész máshogy működnek – magyarázta finoman Kagome – Ma már nagyon ritkák az érdekházasságok. Azt választok, akit akarok, és annyi idősen megyek férjhez, amikor szeretném. Ebben a korban a nők és férfiak szerelemből házasodnak nem érdekből.
Közelebb csúszott hozzá és az ujjai a hajáról a mellkasára vándoroltak. Korábban levetette a vörös kimonót így az alsó ruhán keresztül érezhette milyen forró a teste. Kellemes borzongás járta át minden porcikáját, könnyítenie kellett a lelkére nehezedő nyomáson.
- Szeretlek Inuyasha – suttogta el halkan, ami már évek óta nyomta a lelkét.
A hanyou meglepetten kapta föl fejét és kezeivel a lány állát tartva maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen. Gesztenye pillantása csillagként ragyogott a gyülekező könnyektől s várakozást tükrözött. De még mielőtt válaszolhatott volna neki, a lány odahajolt és ajkát ajkára illesztette egy apró szűzi csókban.
Pár másodperc múlva megpróbált elhúzódni, de a hanyou megragadta és szorosan a karjaiba vonta egy pillanatra sem szakítva meg a kontaktust. Kagome meglepődött, de örömmel ölelt vissza és kezeivel beletúrt a bársonyos hajzuhatagba. Inuyasha elégedetten morgott, ahogy a kényeztető kezek a hajáról a mellkasára vándoroltak. Végül levegőért kapkodva elengedték egymást.
- Kagome… - suttogta kéjesen, ahogy az ajkaik elváltak és kinyitotta lesütött szemét. A fehér alsóruha egészen lecsúszott a vállairól, s láttatni engedte kidolgozott mellkasát.
- Ezt akartam tenni – mondta egyszerűen, mint egy bizonyságul a lány.
- Akárcsak én – válaszolta kissé vörösödve.
- Inuyasha azok után, amit elmondtam… még mindig magadénak akarsz? – kérdezte csendesen, félve a választól.
- Jobban, mint valaha – felelt.
Közelebb lépett, hozzá erre a lány ösztönösen hátrált egy lépést. De a lábai beleakadtak a földre ejtett törülközőjében, megbotlott és a padlón landolt. Egy pillanattal később a hanyou már négykézláb állva fölötte volt.
- Mit fogsz csinálni? – kérdezte félénken suttogva.
- A magamévá teszlek! – súgott vissza s olyan tekintettel nézett rá mintha a kijelentése nyilvánvaló lett volna.
- Mert a tiéd vagyok? – kérdezte keserűen.
- Mert szeretlek – válaszolt egy diadalmas mosollyal és hosszú csókba vonta a lányt.
Folyt. Köv.
|