Fájdalom ad erőt! 13. ,14. ,15. fejezet
Ikary 2011.12.01. 15:38
- Mit tettél?- morgott Inu.
- Semmit, próbál küzdeni…de nem megy, túl gyenge. Hisz csak egy halandó.- közben Kagomét Mirokuékhoz vitte.
- Vigyázzatok Rá. Vigyétek messze innen.
- De…
- Tegyétek, amit mondtam!- mordult rá barátaira.
- Naraku, ezért megfizetsz! Senki sem bánthatja Kagomét! Senki!- azzal támadt is.
- Nehogy azt hidd.- és Naraku könnyű szerrel elhárította a támadást. Közben több száz démont uszított a hanyoura. A küzdelem már egy ideje tartott. Inuyasha már fáradt, Narakun ellenben semmi fáradtság nem látszott.
- Sango, mit tegyünk?
- Nem hagyhatjuk itt Kagomet, de Inuysahanak kell a segítség.
- És Kirara? Ő maradhat nem?
- De.- azzal Sango Kiararahoz fordult.- Vigyázz Kagoméra, vidd el… messze innen.
- Indulhatunk, de…vigyázz magadra nagyon Sango.- vörösödött a szerzete.
- Ööö…rendben…De te is. Jó?
- Akkor induljunk.- ekkor Sango megfogta a szerzetes kezét, és gyengéden megcsókolta. A szerzetes visszacsókolt.- Együtt menni fog…
- Igen..- azzal elindultak a fény felé…ahol a harc folyt.
- Nem érdekel, meddig kell harcolnom, akár életem végéig itt küzdök veled, de megfizetsz, amiért kezet emeltél Kagoméra!!
- Indulj szél!- hangzott a kiáltás az Inuyasha elé rohanó alaktól. Aki a karján lévő gyöngysort levette és megjelent a kezén tátongó lyuk, mely hatalmas erővel szippantotta be az előtte sokasodó Démonokat. Ám Naraku erre is gondolt. És kiengedte mérges darazsait Fészkükből. Ekkor Miroku ismét kezére tekerte a fűzért.
- He…Miroku…?- nézett értetlenül.- nem megmondtam, hogy…- nem tudta befejezni, mert egy ismerős női hang szólalt meg mellette és megfogta a vállát.
- Jöttünk…ahogy tudtunk…- mondta Sango mosolyogva.
- Sango…Mit kerestek itt?- értetlenkedett Inu.
- Barátok vagyunk, nem?- mosolyogtak Sangoék.
- De…- mosolygott Inu és rájött, hogy már régóta nincs egyedül, hogy vannak barátai, és ami a legfontosabb, hogy a szívében egy lány él…Kagome…
- Akkor hajrá…támadás…- mindenki keményen harcolt. Órák óta csatáztak. Miroku a mérges darazsaktól már nem tudott mozogni. Sango pedig eszméletlenül feküdt mellette. Inuyasha a kardjára támaszkodott. Súlyos sérülései voltak..
- Lám lám, nem is volt olyan nehéz. És most végzek veletek.- nagy csapásra készült. Inuyasha megszorította a Tessaigat, ami a földbe volt mélyesztve. És várta a támadást, közben így szólt halkan.
- Kagome, szeretlek. Bocsáss meg.
- Inu- yas-ha.- a lány magához tért…felkelt és rohant…épp időbe ért oda…Inuyasha elé állt.
- Nem bánthatod!!!- Keze parancsolni kezdek a felé tartó nagy örvénynek és a lilás fény mely áradt a lányból, megvédte barátait. A támadás a támadóra csapott le..
- Ez, Ez lehetetlen. Hisz csak egy halandó.- és elnyelte a sötétség. De nem ment messzire. Nézte az eseményeket.
- INUYASHA!!!!- Kagome ordította.
- Ka-go –me…- sápadt fáradt arcát alig bírta mozgatni de a lány felé nézett. Karjaiba omlott a fiú. Nézte, majd magához szorította…
- Inu- yas-ha…kérlek, ne hagyj itt. Kérlek. Szükségem van rád….- Kagome kérlelni kezdett.
- De miért? Hisz amit mond-tam…az…
- Tudod…
- nem…nem tudom. Kérlek, mondd el! Kér-lek…
A levegőben fura rózsaszín fények jelentek meg…Kagome arcán könnyek hada szaporán folyt végig, míg lassan a hanyou arcán landoltak. Ekkor Kagoménak eszébe jutott az álma…Körül nézett, egy kisebb dombon nem mesze tőlük Inuyasha kardja volt mélyen belefúródva a földbe.” A lány lágyan a kard elé lép és nézi…csak nézi, és nem érti.. majd ajka mozogni kezd.. – Inuyasha… Miért? Mond miért?- majd térdre rogyott és átölelte a kardot. Könnyei patakokban folytak.. - Inu..yas..ha..-
A kard lüktetni kezdett. A lány felállt, majd kihúzta a földből. Erősebb lüktetésbe kezdett a kard… Fényesség borította a tájat, most már kivehetőbb volt, az, hogy hol vagyunk. De nem láttuk a hang birtokosának arcát. A lány némán állt, kezében a karddal..
Ismét sírni kezdett, kezéből a kard kiesett, de a lüktetést nem hagyta abba. -Bárcsak… elmondtam volna… Szeretlek. -Majd a lány arcát a kezébe temette.
– Tényleg szereted?-
-Heh. ki van itt? Hol vagy?-
-Nem lényeg ki vagyok. Az előbb kérdeztem. De úgy érzem, nem kell válaszolnod. Akkor legyen… lelked testedbe visszatér, de nem emlékszel semmire, amit érzel most fájdalmat a szívedben, megmarad… de az emlékek nem. Nem tudhatod, hogy hol hibáztál, de ha jól érzem a lelked tiszta és a szívedben e név tulajdonosa él… még mindig, pedig halott, ahogy te is… tested és lelked mégsem talál nyugalmat, és nem lehetsz vele, mert hibáztatod magad.
A kard lüktetése a szív dobogását vette fel a lánynak- A szívem…érzem, ahogy lüktet ..a testem…- majd mindent elnyelt a fény…”
- Inuyasha…- a hahyou fölé hajolt…közeledett felé…megcsókolta, majd a fülébe súgta, azt, amire most jött rá igazából…-SZERETELEK!!...- a fiú hallgatott. Szemében könnycsepp éledt…majd megölelte a lányt és így folytatták:
- Ezért nem hagyhatsz el….- mondta a lány.
- Kagome….
- Kérlek, ne mondj semmit…nem kell…csak ne halj meg…
- Nem fogok…most már van…remény, mert tudnod kell, hogy Szeretlek. És attól féltem, hogy…- nem volt ideje befejezni, mert ajkuk ismét egybeforrt, de nem is bánták, ez a csók szavak nélkül volt tökéletes és sokat mondó. A csók hatására a rózsaszín foltok összeolvadtak. Inuyasha és Kagome , Miroku, Sango Kirara, köré gyűltek…majd a testükbe ívódtak…sebeik eltűntek… Ismét kipihentek voltak, és készen álltak, arra hogy együtt folytassák a harcot. Felálltak. Naraku, ekkor megijedt. Talán életében először érzett ilyet és nem is tudta nagyon elfogadni, de meghátrált…
- Még találkozunk….-elment…
Együtt.
Egymásra néztek, és a párok megölelték egymást. Kagome és Inuyasha vörös fejjel ugrottak ki egymás karjaiból, amikor feleszméltek, arra hogy mi is történ köztük pár perce. Miroku és Sango is hasonló műveletet hajtottak végre. Egymásra néztek majd elindultak.
- Ismét elmenekült.- hangzott Inuyashátol, aki közben ökölbe szorította kezét.
- Igen…- mondta a tenyerét kémlelve Miroku.
- Vajon eljön az a Nap, amikor végre megöljük Narakut?- kérdezte Sango.
- Talán…- mondta nagyot sóhajtva Miroku.
- Biztosan!- felelte elszántan Kagome. És barátaira mosolygott.
- Addig is az ékkő darabjait kell keresni.- mondta Inuyasha- És közben biztos, összefutunk még vele.
- Igen.- mondta halkan Kagome.
- Kagome, jól vagy?- kérdezte Sango.
- Hm?...aha. Persze.
- Biztos?- nézett aggódó szemekkel Inuyasha a lányra.
- Nyugi, jól vagyok, csak pihennem kell. Nagyon fáradt vagyok.- hangzott a gyors felelet.
- Akkor… most hazamész?- kérdezte szomorúan a fél szellem.
- Azt hiszem… igen.- válaszolta halkan.
- Ugye nem baj?
- Nem..
- Akkor induljunk. Elkísérünk.- mondta Inuyasha. Már indulni is akart, amikor Miroku közbe szólt.
- Szerintem jobb lenne, ha Kagoméval mennél. Az ő világába. Vigyázni kell rá. És csak te mehetsz át. Mi nem.
- Ez igaz- adott igazat Sango a szerzetesnek.- Mi elmegyünk Kaedahez. Igaz, hogy a sebeink begyógyultak, mégis nagyon kimerültek, vagyunk. Ahogy te is Inuyasha. Jobb, ha mész Kagoméval és együtt pihentek.
- Ezt nem én döntöm el. Kagome, akarod, hogy menjen?- kérdezte nem törődöm modorral.
- …szerintem jó ötlet. Legalább nem lennék egyedül. Anyuék még szerintem nem értek haza…
- Nos akkor mindent megbeszéltünk. Jó pihenést. 3 nap múlva a Csontok kútjánál!
- 3 nap!- mondta Inuyasha.- miközben távolodtak. Miroku Sango és Kirara a falu felé vették az irányt. Kagome és Inuyasha pedig a kút felé mentek. Némán haladtak. Nagyon fáradtak voltak. Szinte beleestek a kútba…Ahogy Kagome szobájába értek a fáradság erősödött.
- Jól vagy?- nézett a már alig látó lányra. Aki csak bólintani tudod majd összeesett. Inuyasha karjaiba vette, és az ágyra fektette. Majd betakarta. A lány kinyitotta a szemét és nézte, ahogy Inuyasha távolodik az ágytól és leül a sarokba. Erőt vett magán és így szólt.
- Inuyasha!
- Igen? Rosszul vagy?- pattant fel a fiú.
- Gyere ide.
- Mondjad?- és közben a lányhoz indult.
- Kérlek, feküdj ide mellém. Nem akarom, hogy ott gubbassz a sarokba.
- Jó helyem van ott nekem. Miattam ne aggódj.
- Kérlek. Így nem tudok jól aludni. Azzal a gondolattal, hogy Te…
- Jó. Meggyőztél.- vágott a szavába a fiú.
- Köszönöm.
Inuyasha a lány mellé feküdt óvatosan nehogy hozzáérjen. A plafont kémlelte, amikor Kagome hirtelen megfordult, már mélyen aludt, mégis a honyauhoz bújt és a mellkasára hajtotta a fejét. A fiú elmosolyodott. Majd egy hatalmasat szippantott a levegőből -„Kagome, olyan jó illatod van” -és egy csókot lehelt a lány homlokára, eltűrte a haját és simogatta a lány testét. Nagyon gyengéd volt. A lány aludt tovább…és végül Inuyashat is elnyomta az álom.
Egy új élet mentheti meg a többit.
Teltek és múltak az órák….Másnap már a nap az utolsó sugarai is elhagyni készültek ezt a világot, amikor Kagome arra ébredt, hogy…Kiugrott az ágyból, felriasztva ezzel Inuyashat. És már a mosdóban is volt. Inuyasha meg rohant utána, de a csukott ajtó előtt kellett várakoznia. Hallotta, ahogy a lány sír és hogy hány. Pár perc múlva kijön Kagome. Verejtékes a homloka, Inuyashara néz…aki:
- Jól vagy? Mi történt?
- Igen, azt hiszem…- de már el is ájult.
- KAGOME!!!!- kiáltotta Inuyasha. Elkapta a lányt. Bevitte a szobába. Lefektette majd várt. A lány pár perc múlva magához tért.
- Jobban vagy?- kérdezte aggódva Inuyasha.
- Mi történt?...jaj. már emlékszem.- lehajtotta a fejét… „az nem lehet”
- Mi a baj? Mit érzel?- tette a hanyou a felülő lánynak a vállára a kezét és kérdő tekintettel nézett rá.
- Azt hiszem…- „de az, lehetetlen, hiszen, csak egyszer voltam…vele…de…ez biztos. Most is szédülök. De nem mondhatom meg neki. Nem…” elrontottam a gyomrom. Ne haragudj, ha megijesztettelek.
- Nem haragszom. Pihenj csak. Szólj, ha kell valami..
- Köszönöm.
- Semmiség….- majd megcsókolta a homlokát.
Kagome behunyta a szemét. Azonnal elaludt. Éjfél után ijedt fel. Lihegett. Rémálma volt. Inuyasha ébren vigyázott rá. Ahogy felkelt megölelte…
Egymásra néztek. Kagome, ahogy feküdt le magával húzta a fiút is…aki nem ellenkezett. A lányon volt és érezte…nagyon tetszett neki. Majd mellé bújt. Pár perc múlva elaludtak mindketten egymás karjaiban. Nagyon halkan lehetett hallani de mindketten egyszerre mondták
- Szeretlek.
Másnap reggel Kagome ismét rohant a mosdóba.
- Semmi kétség. Most már biztos….el kell neki mondanom…de, mi lesz? Lehet, hogy soha nem látom utána… mit tegyek? Azt hiszem, muszáj megtennem. - gondolkodott a wc fölé hajolva… majd kiment. Inuyasha a szobában várta, amikor belépett felugrott az ágyról és épp kérdezni akart, amikor Kagome megszólalt.
- Inuyasha. Beszélnünk kell.
- Baj van?
- Azt hiszem, jobb, ha leülsz.
- De mi az? Mondjad már? Mi történik veled?- engedelmeskedett a lánynak és leült, vissza az ágy szélére.
- Emlékszel arra az „éjszakára”?- szemeit a padlóra ragasztotta.
- …igen. „hogyan felejthetném el?”- nézte csodálattal a lányt, aki erre felnézett és nézték egymást, pár percig némaság uralta a szobát. Fényesség lopózott be az ablakon. Az árnyékok táncot jártak a két fiatal testén. A napsugarai melegséget csentek a szívükbe és a madarak csicsergése kellemessé tette e pár perc szavak nélküliségét.
- Nos…akkor mi, nem…- itt elhallgatott. Lehajtotta fejét.
- Kagome mi az?- felállt, közelebb ment hozzá. Kezével gyengéden az állánál fogva a lány tekintetét felemelte..- Válaszolj!
- Én…Én…én…Azt hiszem…hogy…
- Igen?- türelmetlenkedett Inuyasha.
- Gyerekem lesz tőled…- hangzott halkan, de biztosan közben a fél szellem szemeibe nézett. Aki hirtelen megijedt majd megölelte a lányt. A lány meglepődött. Nem épp ezt várta, de belül ez a reakció megnyugtatta.
- Ez biztos?...kérdezte Inuyasha.
- Igen. Az.
- Akkor apa leszek?
- Igen…Ne harag..
- Köszönöm.- majd még jobban megszorította a lányt. Aki nem értett az egészből semmit.
- De mit? Mit köszönsz?
- Hogy elmondtad, mert… nagyon fontos vagy nekem. És örülök, hogy…apa leszek.
- De én azt hittem…
- Kagome! Mindenkinek van múltja…ez nem azt jelenti, hogy már nem képes változni. Megváltoztattál. A hideg szívem melegség tölti be, és a te neved hajtogatja. Én azt hiszem, hogy szeretlek téged, de ez nem szerelem, ez más. Olyan érzésem van, hogy még csak most kezdődik minden és eddig aludtam. Rémálom volt minden, a te arcod egy új jelennel ajándékozott meg. A gyermek pedig… egy új jövő… Köszönöm.
- Inuyasha…
A két fiatal egymást szorosan megölelte, megcsókolták egymást. Hiába volt ez mindkettőjük számára boldog pillanat, mert a kétely és félelem a szívükbe költözött. Félelem járta át a testüket. Hisz az idő az útjukba állt. Inuyasha az 500 évvel ezelőtti japánba tartozott. Kagome pedig… Ide, a mai korba. Azt mondják, hogy a szerelem képes mindent legyőzni. Talán igaz. Talán ez az, az erő, ami képes időt és teret figyelmen kívül hagyni. De nem voltak biztosak abban, hogy a boldogság lesz mostantól az útitársuk. Reménnyel feküdtek le, és ölelték egymást szorosan, attól félve, hogy holnap egymás nélkül ébrednek.
Ez volna a jövő?
-„Mondd miért?! Mondd meg!!! Kérlek..”- A lány üveges szemmel egy másik nő előtt állt. A Nő magas volt, haja hosszú fehérszínű, olyan kutya fülei voltak, mint Inuyashanák. Ruházata is hasonló volt. A kimonó ugyan úgy a tűz patkány szőréből készült, csak a színe volt más. Ez a szín pedig…a fekete volt. Éles karmairól vér csordogált. Szemei vörösen izzódtak, majd lecsapott az előtte földön heverő lányra.. ”Miért?” hangzott, majd a hang birtokosa élettelenül feküdt a földön.. a nő a Szent ékkővel elsétált.
- Neeeeee!!!- Kagome éles sikolya a szundikáló fél szellemet felkeltette. Aki egyből aggódó szemekkel nézte a lányt.
-Nyugodj meg! Itt vagyok!...- mondogatta.. -Már megint?- kérdezte halkan
- Igen…olyan mintha te lennél, de ez egy nő.. de pontosan úgy néz ki, mint Te..- verejtékezett Kagome.
- Mire emlékszel még?
- Azt kérdezem, hogy „Miért?”, de nem kapok választ, majd..- itt abba hagyja, tudja, hogyha elmondaná, hogy az idegen megöli, akkor nem engedné, hogy vele maradjon..
- Igen..aztán?
-Aztán… semmi, nem emlékszem.- tekintete a messziséget kémlelte.
- Feküdj le, kérlek. Próbálj meg aludni.- és a lány arcát megsimította, majd ajkuk összeért.
|