|
2.. fejezet - A búcsú pillanata
2012.06.16. 18:27
- Elindulok! - jelentette ki Inuyasha.
- Ilyen későn? Mond te normális vagy? Ha ilyenkor megzavarod, tuti nem fog veled jönni.
- Nem érdekel, hiányzik... Mármint a csapatból.
- Tudod állítólag csak akkor értjük meg mennyire szeretünk valakit, ha elveszítjük azt a bizonyos illetőt. - mondta halkan Sango.
- Ezzel meg mire célzol? Csak nem arra, hogy én meg ő...?!
- Nem. Úgy értem szeretted Kagomét, mint egy csapattársat... De nem volt köztetek semmi. Vagy igen?
- Nem! Akkor indulok.
- Elkísérünk. - jelentették ki kórusban Mirokuék, majd elindultak.
***
- Végre itt vagyok! - sóhajtott fel Kagome, mikor meglátta a kutat. Csak mikor közelebb ért, akkor vette észre, hogy ott áll Inuyasha, Miroku és Sango.
- Hát ti meg mit kerestek itt? - kérdezte örömmel a hangjában, ám a sebe elkezdett fájni. De nem annyira, hogy ne rohanjon oda Sangohoz, hogy átölelje.
- Vigyázz megfojtassz! Mi történt veled? Nem haza mentél?
- De úgy volt csak...
- Mi történt a ruháddal? Csak nem Kougával voltál? - kérdezte Inuyasha és hangjában féltékenység csengett.
- Látod, most is csak veszekedni tudsz! Megnyugodhatsz. Csak Naraku volt az...
- Én nem...
- Úgy értettem. - fejezte be a számtalanszor hallott mondatot a lány.
- Sajnálom. - mondta lesütött szemmel a hanyou.
- Jól hallottam a büszkeség király bocsánatot kért? - kérdezte nem kevés éllel a hangjában Kagome.
- De ugye jól vagy.
- Igen. De jobban lennék, ha nem lennék itt. Haza mgyek.
- De Kagome mi lesz velünk? - kérdezte Sango. - Hiányozni fogsz...
- Majd meglátogatlak titeket.
- És mi lesz az ékkövekkel?
- Majd Kikyou segít nektek. Biztos örülni fog, hogy eltűnök a színről. Elegem van abból, hogy minden percben veszélyben van az életem. A 15. Szülinapom óta folyton félnem kell, hogy mikor támad már meg Naraku, vagy ha éppen nyugalom van akkor azon kell agyalnom, hogy vajon mire készülnek. Nem akarom ezt az életet tovább. Sziasztok.
- Hát Kagome. Ha tényleg biztos vagy benne... Azért én örültem, hogy megismerhettelek téged. Adsz egy búcsúölelést? - nézett a lányra Miroku boci szemekkel. "Végülis mit veszthetek vele?" gondolta a miko. Majd átölelte a fiút. Miroku érdekes módon meg sem próbálta letapizni a lányt. Sangotól is elbúcsúzott, majd Inuyashához ért.
- Szia. - köszönt majd ment volna tovább, de a fiú átölelte.
- Hiányozni fogsz. - a lány meglepődött ezen a heves érzelem nyilvánítson, de legbelül mégis örült neki. - Vigyázz magadra. Kérlek.
- Majd igyekszem. - vetett rá egy mosolyt, majd tovább ment. - Isten veletek! - majd ezekkel a szavakkal beugrott a kútba.
| |