|
1. fejezet - A döntés
Rachiel 2012.06.16. 18:06
Nemlegyetek szerelmesek mert jól meg lehet szebedni töle én már csak tudom.
A sötét éjszakában csak a holdfénye adott biztonságot nyújtó fényt. Ám ezt a fényt is elnyomták a sötét felhők. A felhők, amelyekből csak úgy folyt az eső. Az erdő szélén egy fa törzsénél ülve egy lány zokogott. Hosszú fekete hajából egy vödörnyi vizet lehetett volna kicsavarni, pedig még csak pár perce volt itt. A fejében még visszhangzottak a veszekedés utolsó mondatai: "- Ha te nem enyelegnél folyton Kikyou-val talán én se lennék elfoglalva Kougá-val! - ordította Kagome - ugyanis ez volt a lány neve.
- És ha te nem enyelegnél mindig Kougá-val, akkor talán több hasznodat is vennénk. Emlékeztetnélek, hogy nem csak azért jössz át a mi világunkba, mert itt van a te szerelmed! Ennyi erővel örökre vissza is mehetnél a világodba! - "felelt" erre Inuyasha.
- FEKSZIK! - kiabálta a lány, majd kiviharzott a szobából."
Azóta ült a fa tövében és a könnyei patakokban folytak le az arcán. A félszellem, tudtán kívül nagyon megbántotta a lányt. "Inuyasha... Miért nem érted meg végre hogy szertelek???" - gondolta a lány. Hirtelen lépéseket hallott, majd meglátta a hanyout és nem is, vette a fáradságot, hogy felálljon, csak gyorsan letörölte a könnyeit. Nem akarta, hogy gyengének lássák, és azt sem, hogy a fiú megtudja, hogy miatta borult ki.
- Kagome... - kezdte Inuyasha. - Tudod hogy nem úgy gondoltam...
- Pontosan tudom, hogy gondoltad. - felelt halkan a lány.
- Tessék. - nyújtott át egy takarószerű valamit Kagoménak. - Nem szeretném, hogy megfázz. - a lány elvette a pokrócot, majd magára tekerte.
- Ugyan mióta érdekel téged, hogy mi van velem?
- Aggódom érted Kagome. Gyere be a házba, még megfázol a végén... - mondta Inuyasha.
- Vajon miért viselkedik ilyen furcsán? Nem baj már eldöntöttem, hogy mit akarok... - gondolta Kagome. - Igazad volt. - mondta, majd a félszellem már húzta volna maga után, de lány hangja megállította. - Én nem tartozom ide... Jobb lesz, ha örökre haza megyek.
- De...
- Nincs semmi de! Eldöntöttem, hogy haza megyek, és ezen nem változtat semmi... - mondta szipogva, majd elindult a kút felé.
Inuyasha tudta, hogy ha a lány a fejébe vesz valamit, akkor meg is teszi azt. "Majd ha egy kicsit megnyugodott meggyőzöm, hogy jöjjön vissza." Biztatta magát. "Vissza fog jönni... Vissza KELL jönnie!" Majd belépett a házba.
- Na hol van Kagome? - kérdezte Sango.
- Hazament. - morogta.
- Mikor jön vissza? - tudakolta Miroku.
- Azt mondta, hogy soha. De majd egy-két óra múlva utána megyek meggyőzni, hogy velünk maradjon. - bíztatta inkább magát, mint a többieket.
- Remélem is te féleszű! - mondta Sango majd nem éppen kedvesen fejbe vágta. - Miroku!!!!! - Egy csattanás, és Miroku félájultan a földön hever. Egy "Nem megmondtam neked, hogy ne tapizz" kiáltással.
* * *
Kagome könnyeinek újra utat eresztve sétált a kút felé. Úgy érezte, hogy mostanában egész jól meg vannak Inuyashával... "Úgy látszik tévedtem..." állapította meg keserűen.
- Sziasztok. - már a kútnál járt, és ez volt a köszönés. Az örök búcsú, mert elhatározta, hogy többé nem jön vissza. Nem hagyja, hogy a hanyou több fájdalmat okozzon neki. Már éppen a kútba akart ugrani, mikor egy ismeős hang megállította:
- Hová ilyen sietősen?
- Naraku? - tette fel Kagome azt a kérdést, amire pontosan tudta a választ.
| |