Eltelt közel fél év. Kagome a terhessége vége felé járt, de még volt néhány hónapja. A kunyhóban Inuyashával pont azon nevettek, hogy rugdos a pici. Közben mindenféle gyümölcsöt majszoltak, mert Inutaisho szerint, az jót tesz a babának. A daiyoukai egy percre nem tévesztette szeme elől a fiát és a mennyasszonyát.

• Emlékszel, amikor elmentünk bejelenteni a picit a családomnak? – kérdezte Kagome

• Hogyne emlékeznék! Azt a képet amit nagyapád vágott…

Ekkor a kicsi rúgott egyet Kagome hasában.

• Óóó, azt hiszem hallani akarja. – nevetett Kagome.

• Akkor meséld el! – kérte Inuyasha.

És Kagome elkezdett mesélni:

Az egész egy szép napos délutánon történt:

• Inuyasha gyere már! – kiáltott oda Kagome kedvesének még a Középkori Japánban.

• Jó…de…de, mit fognak szólni hozzá? Hogy gyereked lesz hanyoutól.

• Az már nem érdekel. Megmondom nekik mi a helyzet, a többi pedig az ő magánügyük. – csókolta meg Kagome Inuyashát. – Na gyere.

• Hogy én mit meg nem teszek érted…akarom mondani értetek.

Ezzel beugrottak a kútba és kimásztak az ismerős szentélyben. Kagome kézenfogta Inuyashát majd bementek a házba. Mindenki ott volt Sutát kivéve, ő a szobájában gépezett.

• Kagome! – kiáltott Kagome édesanyja. – Végre hazajöttél! Már aggódtam, hogy valami bajod esett.

• Hát bajom az éppen nem…de szóval…én…terhes vagyok.

Ez hidegzuhanyként érte a családot. Először a nagyapjának jutott eszébe szívinfarktust kapni.

• Ka-Kagome! Te teljesen megőrültél? 18 évesen?

• Osztom nagyapád véleményét, ez óriási felelőtlenség volt a részedről. Illetve részetekről, mert ha nem tévedek ő az apja. – mutatott Inuyashára.

• Igen ő.

• Hát ez még jobb. A lányom terhes egy szellemtől, aki ráadásul a Középkorban él. Kagome, ugye ezt te sem gondolod komolyan.

• Én szeretem Inuyashát, és a picit is! Ha arra próbálsz rávenni, hogy elvetessem, arról szó sem lehet. És ha már ennyire érdekel benneteket rövid időn belül hozzá is megyek. – ezzel Kagome megfogta Inuyashát és meg sem álltak a kútig.

Ekkor Kagome édesanyja utána szaladt.

• Kagome várj!

• Mégis mire? Hogy lehord mindenféle fattyúnak a gyermekem??

• Kagome, én sajnálom. Tudod, hogy aggódok érted. Én csak azt szeretném, hogy boldog legyél. És ha Inuyashával vagy boldog, akkor áldásom rátok. – mondta könnyes szemmel és átölelte Kagomét.

Utána Inuyashát is.

• Kérlek tedd boldoggá a lányom és nagyon vigyázz rá is. – tette a kezét Kagome hasára.

• Rendben…ígérem vigyázok rájuk. – felelte Inuyasha.

• Azért remélem majd meglátogattok az unkámmal együtt.

• Persze anya…de a nagypapa, ő nem fogadta ilyen jól.

• Majd beszéllek vele. Legyetek boldogok. És akkor el ne felejtsetek meglátogatni.

• Rendben…szia anya. És köszönöm. – ezzel a pár beleugrott a kútba.

• Legalább az anyukáddal jóban lettünk és az áldását adta ránk. – szólt a történet befejeztével Inuyasha. – De tényleg ne felejtsük el meglátogatni, ha megszületik a pici.

• Öhm…picik. – javította ki Kagome.

• Mi van?

• Hát szóval az…hogy Inutaisho azt mondta ikreink lesznek!

• Micsoda? Ez ez csodálatos! – örült Inuyasha és agyon csókolta Kagomét.