6. Fejezet – Megbocsátás
2012.06.16. 17:13
Hétfő délután Kagome magányosan bandukolt haza az iskolából, az égen alacsonyan szálltak a már napok óta szürke felhők. Soha nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz visszatérnie a rendes kerékvágásba. Teljesen le volt maradva az anyaggal az iskolában és még nappal is csak a matematika egyenletek rémképét látta lelki szemei előtt. Bámulatos módon sikerült egy nagyon gyenge kettessel átmennie a kémia teszten. Eri, Yuka és Ayumi iskola után el akartak menni a közeli cukrászdába ünnepelni, de Kagome a legkevésbé sem vágyott a társaságukra. A hangulata olyan volt akár az időjárás, szürke és borús, csak arra várva, hogy valami elindítsa benne a dühöngő felhőszakadást.
Ahogy lassan fölvánszorgott a lépcsőhegyen mely a házukhoz vezetett meghallotta az első mennydörgés hangját. A kúton túli világra gondolt: vajon ott is esni készült? Az égzengést mennykőcsapás követte, de az eső még mindig nem érkezett meg. A villámról eszébe jutott a találkozása Hitennel és Mantennel a rettenthetetlen villámfivérekkel. Azt hazudta nekik, hogy ő Inuyasha szeretője. Csupán azért tette, hogy ne nyúzzák meg elevenen, mégis mikor a hanyou felháborodva közölte a fivérekkel, hogy nem ér meg egy árva ékkőszilánkot sem, úgy érezte az ő szívébe is belefúródott egy aprócska kristály. Csak azért mentette meg, mert hasonlít Kikyora…
Kagome fogait csikorgatva dühösen megállt.
„Elég! Megfogadtad, hogy többé nem gondolsz rá!” – szidta össze magát gondolatban.
De ekkor feltűnt neki, hogy épp a Goshimboku előtt cövekelt le. Csak bámulta a sebhelyet a fa törzsén, oda szegezték Inuyashat évszázadokkal ezelőtt. Olyan békésnek tűnt álmában…
„Wáh…mért csinálom ezt?”
Összeszorította szemeit és elfordította fejét a fáról. De mikor kinyitotta, rá kellett jönnie hogy egyenest az öreg kútházzal nézett farkasszemet.
- Gah! – morgott és ismét leeresztette pilláit. – „Ez így nem fog menni!” – őrjöngött tovább gondolatban – „Hogyan feledhetném el, ha minden, ami körülvesz őrá emlékeztet?!”
- Elegem volt! – kiáltott az ürességbe – Bemegyek a házba.
Abban a pillanatban érezte, hogy egy esőcsepp pottyant az orrára. Kinyújtotta tenyerét, hogy elkapjon néhányat az első zivatar szemekből, de akkor hirtelen egy ismerős érzés elborította érzékeit és gondolatait.
„Egy ékkőszilánk!” – a szíve egyre hevesebben vert.
Lassan felfelé irányította tekintetét a Szent fa vaskos ágaira, de nem látott semmi említésre méltót. Megfordult, hogy visszatérjen a szentély irányába, igyekezett megtalálja a forrást mielőtt komolyabb felhőszakadás kerekedne, de akkor egy nagyon ismerős mellkasba ütközött.
- Inuyasha? – kérdezte, ahogy felpillantott a jövevény arcára.
- Kagome… – suttogta, miközben szégyenlőspillantást vetett rá.
Hosszan, szótlanul bámultak egymásra, végül az örökkévalósig tartó csendet a lány törte meg.
- Mért jöttél ide? – kérdezte – Nem kellene szilánkvadászaton lenned?
Inuyasha bánatosan pillantott rá és még mindig nem tudott megszólalni, ajkai elváltak egymástól s abban a pillanatban özönvíz módjára eleredt az eső.
- Nagyszerű – motyogta Kagome bosszúsan – Igazán csodálatos! Nos, köszönöm, hogy beugrottál, de nekem most mennem kell mielőtt teljesen átáznék. Beinvitálnálak a házba, de sajnos pillanatnyilag nem vágyom ázott kutya szagára a szobámban – morogta zaklatottan és hátat fordított a féldémonnak. – Sayonara Inuyasha!
Már indult volna a hát felé, mikor egy erős kéz karon ragadta és szoros ölelésben magához vonta.
- Féltem… - kezdte.
- Inuyasha… mikor legutóbb így átöleltél az lett a következménye, hogy elloptad a szilánkokat a nyakamból és belöktél a kútba. – igyekezett határozottnak tűnni, de belül minden érzéke megremegett.
Nem volt könnyű ellenállni neki, igazság szerint a hanyounak a legkevésbé sem volt ázott kutya szaga. Inkább, mint a fiatal erdőnek eső után, friss, üde és csodálatos. Hogy tudott volna elhúzódni tőle mikor szíve mélyén arra vágyott: soha többé ne engedje el.
- Csak nem csendes voltál egy egész percig? – morogta játékos szemrehányással, miközben továbbra sem engedte el – Nem könnyű beismernem, hogy tévedtem.
- Tehát éppen azt teszed? – kérdezte s felpillantott aranyló szemeire.
- Tenném, ha hagynád! – zúgolódott tovább és ő is a lány szemébe nézett. – Fárasztó nőszemély vagy…
- Ezt nevezed te bocsánatkérésnek? – mondta valamivel hangosabban.
- Jól van, jól van elég legyen! Nem azét jöttem, hogy a zuhogó esőben vitatkozzak veled. – kiabált túlharsogva az egyre erősödő mennydörgést. Kagome bátortalanul felnézett társára. A vad és magabiztos Inuyasha most nem volt más, mint egy szomorkás, szófogadó eb. A nedves haja az arcára tapadt, amitől a fülei aránytalanul nagynak tűntek. Szánni való látványt nyújtott így elázva és a lány alig tudta visszatartani a nevetését.
- Rendben, úgy vélem, eleget szenvedtél már – suttogta mosolyogva. Ugyan még mindig nem kapta meg az áhított bocsánatkérést, de már az is nagy szó volt, hogy a féldémon utána jött.
- Gyere – azzal megragadta a kezét – Menjünk be. De ígérd meg nekem, hogy nem fogod kutyus módjára lerázni magadról a vizet – küldött felé egy játékos pillantást.
- Mégis, hogyan másképp száradhatnék meg?
Besétáltak a hátsó ajtón keresztül, fölgyalogoltak a lépcsősoron az emeletre, egészen Kagome szobájáig. A lány előrement a fürdőbe és egy tucatnyi törülközővel tért vissza, felét Inuyashahoz hajította a másik részével pedig bebugyolálta magát.
- Le kéne venned a felsőd – jelentette ki mikor észrevette tanácstalanságát – Teljesen átázott. Meg fogsz fázni…
- Feh! Én félig démon vagyok, nem szoktam csak úgy megf… *apccchhhhiiii* - tüsszentett.
- Látod? – dorgálta.
Azzal egy gyengédnek nem nevezhető mozdulattal ülő helyzetbe nyomta a hanyout s egy vastag fehér törülközővel dörzsölni kezdte hosszú ezüst fürtjeit.
- Csak valaki pletykál rólam a hátam mögött – hangoztatta a japán néphiedelmet és ujjaival megtörölte orrát – Biztos a kis vakarcs…
- Nos, bármi is legyen az oka a kabátodból mindenhonnan csöpög a víz, vedd le!
- Jól van na – morgott, miközben meglazította a kimonót a derekán. Ahogy levetette felsőjét nem figyelt oda eléggé s kipottyant belőle egy apró fehér négyzetecske, egyenesen Kagome lába elé. Mielőtt észbekaphatott volna, a lány már nyúlt is érte és kezeibe fogva mustrálni kezdte. Egy pillanattal később rájött, hogy egy bontatlan Extra nagy condom volt az.
- I-inuyasha… - kezdte zavartan dadogva – Mégis mért tartottad meg ezt?
- Uh… nem is tudom. Csak mert… akartam – motyogta és kifejezetten örült, hogy a miko a háta mögött ül s így nem láthatja vörösödő arcát.
- Nem hinném, hogy neked szükséged lenne ilyesmire a középkorban. – hebegte, hogy elkerülje a kényelmetlen csönd beállását, de a dolgok csak rosszabbra fordultak.
- Oh, nos gondolom nem… - suttogta bizonytalanul, azután gyorsan összeszedte magát – Azonkívül nem hinném, hogy ez működne.
Kagome álla nagy robajjal ért földet. Mégis, hogy jutottak el idáig a vizes kimonótól? Igyekezett laza maradni, de nem tudta mit felelhetne erre.
- Inuyasha ugye te nem…vagyis… te felpróbáltad? – ezek után úgy érezte jobb, ha többet meg se szólal.
- Mi?!? Nem! Vagyis… Nos talán, de mint mondtam nem volt jó, szóval… - habogta védekezően.
- Öhm… Értem – dünnyögte halkan, s tovább dörgölte a fiú haját. Ajkai újra elváltak egymástól, s mintha csak hangosan gondolkodna kicsúszott rajtuk a kérdés:
- Mért nem?
Inuyasha hebegett valami összefüggéstelen dolgot.
- Tessék? – a lány már nem szívhatta vissza…
A Hanyou ismét motyogni kezdett, de ezúttal sikerült kivennie szavait:
- Nem illettek rám. Túl kicsik voltak…
Folyt. Köv.
|