|
Fájdalom ad erőt! 10. ,11. ,12. fejezet
Ikary 2011.12.01. 15:29
A nem várt ébresztő, amit feledni kell.
Kagome arra ébred, hogy valaki simogatja a vállát. J Inuyasha már jól volt. A sebe begyógyult és ismét félig démon volt. Az ágy mellett lévő véres kötszerek emlékeztették őket csak arra, hogy mi is történt tegnap. Kagome amikor kinyitotta a szemét, egyből kérdezni akart, de nem volt rá ideje, mert a fölé hajoló fiú gyengéden megcsókolta. Pár perc volt csupán, de egy örökké valóságnak tűnt!…Kagome vörösödött..
- Jobban vagy már… ?-Igazából nem ezt akarta kérdezni… semmit nem akart kérdezni, csak ölelni a fiút és csókolni…Választ nem kapott. A fiú még mindig közel volt hozzá. Csak nézték egymást… percek teltek el…Kagome közelebb hajolt, és amit az előbb a fiútól kapott visszaadta…Majd szétváltak. Egymásra néztek. És nem volt visszaút…A gyengédségből vad csókolózás lett. Mintha évszázadok óta erre várták volna. Nagyon mohok voltak. Nem bírtak betelni egymással. Majd ismét gyengédek, lettek… mintha egy tánc lenne az egész… simogatták, és szép lassan levetkőztették egymást…a paplan rejtekében megtörtént…Inuyasha és Kagome teste egybeforrt. Ahogy az meg volt írva… Elaludtak.
Egyszerre ébredtek fel a madarak hangjára… a nap már alacsonyan járt… egymásra néztek, megcsókolták egymást, és Inuyasha megölelte a lányt…De belül érezte, hogy ami történt…az nem lett volna szabad…
- Jó reggelt.
- Neked is…Bár már délután van…
- Tegnap este, vagyis ma reggel, vagyis már nem tudom. Valahogy összefolyt minden… tényleg megtörtént vagy csak…
- Én is pont ezt kérdeztem magamtól, de amikor megláttalak, tudtam, hogy ez nem álom, hanem a valóság. Kagome…ugye jól vagy?
- Miért kérdezed?
- Tudod, a tegnap este volt életem legszebb estéje.- elhallgat, magában folytatja ” Nem voltam egyedül, öleltél, és… éreztem, hogy valaki szeret, és valakit szerethetek ismét.”- majd ismét mond valamit hangosan.- Ugyanakkor -elhallgat ismét-„nagyon féltem. Ilyet még nem éreztem sohasem. Nem is tudtam gondolkodni… Olyan jó volt hozzád simulni… ölelni…és”..- majd így folytatja-… közben nem figyeltem oda rád… arra hogy ez neked fájhat.
- Ezt, hogy érted? Kikyoura gondolsz?
- Nem. Félig szellem vagyok, vagyis vannak olyan tulajdonságaim, amik erősebbek, mint az emberé, vagy olyan, ami embernek nincs is. Tudom, hogy eddig nem voltál még…- vörösödött- vagyis…
- Tudtad, hogy szűz vagyok, vagyis voltam…- lehajtotta a fejét.
- Igen, ezért kérdeztem meg, hogy jól vagy- e…
- Igen. Jól vagyok. Köszönöm, hogy aggódtál. De… kérdezhetek valamit?
- Persze…- nem nézett a lány szemébe.-
- Mi lesz most ezek után velünk?- még mindig lehajtott fejjel nézett maga elé..
- Nem tudom….- Lehajtotta ő is a fejét.-
- Értem…
- Szerintem- Inuyasha elfordult - jobb, ha elfelejtsük. Ne is beszéljünk róla többet. Ez csak…
- Ne. Ne mondj semmit. Értelek.- a lány is elfordult.- Akkor felejtsük el…- egy könnycsepp hullott a földre, több nem, mintha kiszáradt volna a meder, ahonnan ez fakadt…csak egy könnycsepp és semmi más..
Belül mindketten ugyanarra gondoltak:
-„Sohasem fogom elfelejteni, köszönöm Kagome…”
-„Sohasem fogom elfelejteni, köszönöm Inuyasha..”
Szép lassan felöltöztek. Ettek. Némán. Kagome elpakolt az asztalról. Bepakolt a táskájába és rohant a kúthoz, ahol Inuyasha már türelmetlenül várta…
- Hol lehet már???- mérgelődött…
- Itt is vagyok.- lihegte a lány.
- Na végre. Akkor mehetünk?
„kérdezett, de mintha a falnak mondaná… hisz azt is nézte.”- mondta Kagome magában.
- Igen- a lány, kérdő tekintettel nézett a fiúra, aki most sem nézett rá, majd ezt megelégelve tette a dolgát….ugrott.
Aggódás, Kagome eltűnik.
Azzal a kútba vetették magukat. De most nem, úgy ahogy régen. Régen Kagoméba karolt Inuyasha, de most nem tette. A kúton túl már vártak rájuk. Hatalmas szemekkel néztek rájuk barátaik. De csalódniuk kellett…ahogy Inuyasháéknak is…vagyis csak ezt gondolták…J
- Akkor kipihentétek magatokat Sango?- kérdezte mosolyogva Kagome.
- Igen, vagyis persze.- válaszolta kicsit tétován a lány.
- És ti? Hogy telt ez a pár nap?- kérdezte sunyin a szerzetes
- Átlagosan.- felelte egyszerre Kagome és Inu.
- Ahan… szóval veszekedtetek?- csóválta rosszallóan a fejét a szerzetes.
- Mondhatjuk úgy is…- mondta Inuyasha…
- Ezt nem értem… magyarázd el… most akkor igen vagy nem?
- Na elég legyen ebből, nem a bíróságon vagyunk… indulhatunk végre?- kérdezte Inuyasha mérgesen.
- Persze -hangzott kórusban a válasz.
Kagome hátul ment. Inuyasha pedig elöl. Középen Sangoék azon tanakodtak, hogy mi ez a nagy változás…
- Te is észrevetted? Inuyasha hozzá se ér Kagoméhoz. Még rá se néz…
- Ezt nem lehet nem észrevenni… Vajon mi történhetett?
- Nem tudom, de ha ez így folytatódik, a csapat egy személlyel megfogyatkozik.
- Ezt, hogy érted?
- Nézd meg Kagome arcát.- ekkor a szerzetes hátra bökött a mögöttük lassan haladó lányra…aki hol az eget, vagy a földet kémlelte, vagy épp nem lehetett tudni mit néz, mert tekintete rideg volt… - A szívem szakad meg miatta. Nem tudom mi történt köztük, de nem fogja bírni, ha itt marad…
- Igazad van…- mondta Sango.
Kagome gondolatai miközben barátai azon gondolkodnak, mi történhetett…:
„Felejtsük el…”-hallotta a fejében Inuyasha rideg hangját.-…hogy történhetett meg? Milyen ostoba voltam. Nem. Nem akarok rá emlékezni. Szeretem. Mindennél jobban, de nem maradhatok…Hiába ment el Kikyou, ő akkor is öt szereti. Nem maradhatok. El kell mennem. Holnap hajnalban elmegyek. Nem bírnám…nem akarom látni…felejteni akarok…sajnálom…-
- Tudunk tenni valamit?- kérdezte Kagomet szemlélve Sango.
- Nem hinném…- felelte a szerzetes.
- Értelek… azért, gondolkodjunk. De sajnos nagyobb bajunk is van most ennél… Érzed?
- Igen.- majd megálltak.
Ekkor az elöl haladó Inuyasha is megállt. A levegőbe szagolt.
- Ez Naraku. Kilométerekről megismerem a bűzét…
- Igen mi is érezzük-, mondta Sango.
- Kagome, merre érzed az ékköveket?- nem nézett hátra…mintha a maga előtt elterülő semminek beszélne…
- ….
- Kagome válaszolj már! Hallod???- de még most sem nézett hátra, akkor a szerzetes megszólalt.
- Inuyasha! Kagome nincs itt.
- Mi?...- megfordult és tényleg nem látta a lányt sehol… KAGOME!!!!!- ordította.
De a név tulajdonosa nem jelzett vissza. Sangoék megdermedtek. Érezték, hogy Naraku itt van. Ekkor a fák mögül előlépett.
- Csak nem elvesztettél valakit? Ejnye, ejnye… máskor, tessék jobban odafigyelni.- mondta gúnyosan.
- Naraku! Hol van Kagome?!
- Jó helyen. Ott, ahol te sohasem bánthatod többé…- mondta megvetően.-
- Tessék?
- Elvetted tőlem Kikyout! Én most elveszem tőled ezt a lányt.
- Nem értelek. Hisz te ölted meg Kikyout 50 évvel ezelőtt. Nem? Akkor miért engem hibáztatsz?
- Látom, nem változtál! Ugyanaz az ostoba, tudatlan senkiházi vagy, aki akkor voltál…
- Na elég… Inkább azt mondd meg, hogy hol van Kagome. Hova vitted?
- Én sehova. Jött magától.
- Tessék? Az lehetetlen.
- Nem…nem az…
- De…
- Inuyasha, Inuyasha…- sóhaj -Látom még mindig nem érted…
- Te szemét! Azonnal mondd, meg hogy hol van!- máris támadt. Közben eszébe jutott az, az éjszaka, amit Kagoméval töltött… a lány illata, testének forrósága, ahogy remegett, amikor hozzáért. A hangja…és az, amikor elfordította arcát és a lány, azt mondta ridegen:
- „Szerintem- Inuyasha elfordult - jobb, ha elfelejtsük. Ne is beszéljünk róla többet. Ez csak…
- Ne. Ne mondj semmit. Értelek.- a lány is elfordult.- Akkor felejtsük el…”-ez vízhangzott egy darabig a fiú fülében, majd amikor Narakut nem találta el és kezdett eltűnni a homályban, kérdésére csak ezt kapta válasznak:
- „Ott ahol elsőnek találkoztunk”- suttogta a lány…
- Kagome? Hol vagy?...hm…elment…Átkozott! HA BÁNTOD, AKKOR… EZT MÉG NAGYON MEGBÁNOD!!!- kiabálta a messziségbe.
- Inuyasha! Nyugodj meg! Mi is meg akarjuk menteni Kagomét. De azzal, hogy elveszted a fejed, még nem jutunk előre… mennünk kell
Régi, feledett emlékek.
Egy újabb csata.
Inuyasha nézte a földet. Letérdelt és… MIÉRT????!!!!- ordította…persze magában. Majd felállt. Megfordult:
- Ne merjetek követni!
- De…- már nem tudta befejezni, mert a fiú már el is ment…
- Sango, te is hallottad, hogy Kagome mit mondott?
- Igen „Ott ahol először találkoztunk”… de ez mit akar jelenteni?
- Várjunk csak…”Ott ahol először találkoztunk”… hol is találkoztak ők először?
- Miroku… csak nem..?.
- A Szent fánál!- mondták ki egyszerre…
- Induljunk…
- Várj Miroku…- a fiú megállt, hátra nézett.- Inuyasha megkért minket, hogy ne menjünk…
- Nem érdekel… segítenünk kell neki…
- Tudom.
- Akkor?
- Mire várunk még?- azzal felpattantak Kirarára és elindultak.
„Kagome! Kérlek, bocsáss meg…”Ahogy csak bírta a lába úgy rohant a Szent fa irányába. Emlékek tucatjai törtek rá azt út során. A szélnél is gyorsabban haladt. Pedig szíve nagy súly volt, hisz magát hibáztatta. Megérkezett… háta mögött hagyta a múltat, barátait, és minden mást is… Ment, lassan haladt a fához… Hirtelen, mint egy vízió megjelent a fánál az ő teste, ahogy alszik… a nyíl, ahogy a vállában van, hirtelen a vállában érezte a fájdalmat, 50 év fájdalma, mély álomban. Amit akkori szerelme Kikyou lőtt rá. Majd egy fa mögé ugrott. Onnan nézte az eseményeket. Egy lány jelent meg. Hosszú fekete haja volt és egyenruhát viselt. „Hisz ez… Kagome”. A lány odasétált az eszméletlen testhez és furán nézett rá, majd megfogta a füleit. Ekkor nyílvesszők zápora lepte el a lányt… a fiúhoz bújt… majd megfordult… és tekintete találkozott a fa mögött álló alakkal, szemében fájdalom volt, a fiú kiugrott a fa rejtekéből és a lányhoz akart futni „Kagome!!”- Kiáltotta…Ekkor, ahogy jött ez a látomás…úgy el is tűnt…
- Csak képzelődtem. Átkozott! Hol vagy Kagome..?- letérdelt, kezével a földet markolta.
Újabb emlékek törtek rá. Ahogy eddig az útján egészen idáig. Egy kisebb helységben, egy lány ölében egy fiú feküdt.
- Kagome! Olyan jó ez illatod.
- Nem értem miért mondasz ilyeneket. Már számtalanszor megjegyezted, hogy ki nem állhatod az illatom…
- Igen tudom… hazudtam.- és a lány ölében elaludt.
Amikor véletlenül látta Kagomét fürödni. Aztán amit kapott, a sok FEKSZIK szó…, mely tetté fajult. Amikor a lány eszméletlen és a karjaiban van. Amikor harcol…, hogy milyen bátor és erős, ha a barátairól van szó. Mennyire nem érdekli a saját épsége. A képek, amikor ápolja barátait. Kimerült, mégis segít, mert… Szereti őket. De főleg Inuyashát… Amikor Sesshomaru, Inuyasha bátya meg akarta ölni és Kagome védelmezően a földön fekvő hanyou elé állt. Mikor minden csendes volt. Mindenki aludt…kivéve egy fekete hosszú hajú lányt, aki a patakhoz sétált és a holdat kémlelte…arca, pedig megviselt volt, szemei mégis ragyogtak, amikor az alvó kis csapatra nézett.
Inuyasha nem bírta tovább. Nem bírta el ezt a sok elméket…fájt neki.
- KAGOME!!!!- ordította- HOL VAGY??!! KAGOME!!!!. -Ezt még Mirokuék is hallották.
- Itt vagyok…de…- a lány a Szent fa mögül előlépett.
- Kagome…- a fiú felnézett. Látta, de nem hitte el, aztán felállt. Közeledet a lány felé. De kérdésével megállásra kényszeríttette a fiút.
- Ki vagy? Honnan tudod a nevem?- nézett a lány üveges szemmel a fiúra.
- Ka-go-me.. Mit tett veled? Én vagyok az, hát nem ismersz meg?- és megölelte a lányt.
- Azonnal engedjen el!!! Nem tudom ki maga…- a fiú engedett a szorításon, elengedte.
- Kagome, mit tett veled?
- Nem tudom ki maga, de hagyjon békén.- ekkor megérkezett Sango és Miroku.
- Kagome, jól vagy?- kérdezte Sango.
- Úgy aggódtunk.- tette hozzá a szerzetes.
- Kik maguk? Honnan tudják a nevem? És miért aggódtak?
- Mi…Mi történt?- fordult a szerzetes a még mindig csak maga elé néző Inuyashahoz.
- Nem…nem tudom.- válaszolta kábán Inu.
- Kagome, mit tett veled Naraku?- kérdezte a szerzetes.
- Ki az a Naraku?- Ahogy ezt kimondta egy pávián bundába burkolt sötét alak lépett elő.
- Kagome, gyere onnan.- mondta Naraku sziszegve.
- Megyek mester.- Inuyasha megfogta a lány kezét.
- Kagome nem megy sehova! – elfordította arcát és Narakura nézett- Te féreg! Mit tettél vele?
- Eresszen el!- kiabálta a lány.
- Azt tettem vele, amire megkért! Vannak dolgok, amikre jobb nem emlékezni és ő ezt tudta, lehet, hogy nem mondta ki nyíltan…de…mutatok valamit, csak hogy jobban fájjon…- és nevetett…
Képek jelentek meg. Mindenki látta, aki ott volt…” Kagome volt az, ahogy kapkod és rakod a táskájába… majd hirtelen nem tesz semmit, leül… szeméből könnyek, szöknek elő… kezével letörli, majd feláll. Felveszi a táskáját és elindul..A kúthoz lép…Nagyot sóhajt és ugrik…amikor kimászik a gondterhelt arc eltűnik, barátai örömmel fogadják, egy valaki viszont csak távolról figyel, és parancsolóan szól…
- mehetünk?- a lány mosolyogva feleli… „Igen”… Semmi nem látszik rajta…
Fa rejtekéből vékony hosszú fekete hajú lány néz egy párt…Inuyasha volt az és Kikyou…a fa mögött, pedig Kagome…Látta, ahogy az 50 évvel ezelőtti, régi nagy szerelem ismét e két ember ölelésében egyesül…szemében csalódás volt és tömérdek fájdalom, felállt és elsétált…semmi sem történt…másnap mosolygott! Belül, pedig lassan meghalt… Ekkor Inuyashanak eszébe jutott az éjszaka, amikor Kagome rémálmokkal küszködött és az arca… utána ismét mosoly volt rajta…ezt az arcot látta most is. Fájdalom volt a szemében. Kagomet elengedi Inuyasha, aki összeesik… emlékei visszatértek… a fiú ránéz, majd megfordul. Elindul arra amerről jött.
- Inuyasha. Ne higgy neki! Kagomenak szüksége van rád! Ahogy neked is rá!
- NEM!! Nézd meg mit tettem?! Láttátok, nem?
- De…
- Inuyasha…ne menj el…- hangzott a lány szájából…
- Kagome.- a fiú megfordult…a lány szemébe nézett. Ekkor Naraku kezével a lány felé mutatott, akinek szemeiből ismét szép lassan tűnt el az élet…
- Kagome…NE!!!- de késő volt. Ismét hideg élettelen testet ölelt, aki mindennél jobban szabadulni akart a számára ismeretlen alak szorításából.
- Szenvedj Inuyasha!!! Sohasem fog emlékezni Rád. Soha.
- Naraku…-a lányhoz fordult.- Kérlek, emlékezz Kagome. Le tudod őt győzni! Képes vagy Rá!!..- A lány füléhez hajolt és ezt súgta: a veled töltött éjszaka volt a legszebb az életemben, köszönöm.- jobban magához ölelte…Kagoménak a szavaktól ismét képek jelentek meg, a csók…de homályos volt…mintha érezné, hogy…
- „Ismerős az illata”….Jaj… -a lány a fejéhez kapott.- A fejem…ááááá!!!- A lány elájult…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
