|
Fájdalom ad erőt! 1. ,2. ,3. ,4. ,5. fejezet
Ikary 2011.12.01. 15:18
Fájdalom ad erőt!
„A Jelen, múlt és jövő változásai”
1
A Jelen, mely áruló szívet hordoz.
Sötét, komor idő volt. Az éjszakába a szél hasított kegyetlenül. Egy név suhant vele…
„Inuyasha”- hangzott a fájdalmas sikoly. Egy lány keserű hangja volt tele érzelmekkel. Szép lágyan ejtette ki e nevet, mintha hívná, mégis tele volt haraggal, szeretettel és csalódással…
Nem látni semmit csak a sötétséget. A szél suhanását hallgatjuk és néha a levelek csörtetése, emlékeztet minket a természet és a szél örökös táncára. A fákat körbe öleli e baljós fuvallat. Vér szagát viszi és meséli a messzi tájaknak a nagy harcot, mely évszázadokkal ezelőtt történt, mégis a szél újult erővel érkezett, és fúj a messziség homályába egy nevet… „Inuyasha”.
Ahol régen a csata történt egy kard maradt hátra. Mályen belefúródva a földbe, egy kisebb dombon. Körülötte kopárság van… több ezer éve nem nő ott fű sem… csak a száraz föld öleli körbe a kardot. A halált jelzi, vérben úszik a táj. Siratja az elveszett testet, amit élni és nem halni teremtett. Más nem maradt… csak a kard és a hang. Egyre erősödött, majd egy lány alakja rajzolódott ki a sötétségben. A lányt nem lehetett látni, a homály, mint egy lepel úgy vonta körbe testét, ami a kard felé közeledett. Karcsú teremtés volt… hosszú fekete haját a szél cirógatta. A hold sápadt fénye mutatta az utat, egészen a kardig. A kard a hold fényében megcsillan… a tájat a fényesség veszi uralma alá. A lány lágyan a kard elé lép és nézi…csak nézi, és nem érti.. majd ajka mozogni kezd..
– Inuyasha… Miért? Mond miért?- majd térdre rogyott és átölelte a kardot. Könnyei patakokban folytak.. - Inu..yas..ha..-
A kard lüktetni kezdett. A lány felállt, majd kihúzta a földből. Erősebb lüktetésbe kezdett a kard… Fényessége beborította a tájat, most már kivehetőbb volt, az, hogy hol vagyunk. De nem láttuk a hang birtokosának arcát. A lány némán állt, kezében a karddal..
Ismét sírni kezdett, kezéből a kard kiesett, de a lüktetést nem hagyta abba. -Bárcsak… elmondtam volna… Szeretlek. -Majd a lány arcát a kezébe temette.
– Tényleg szereted?-
-Heh. ki van itt? Hol vagy?-
-Nem lényeg ki vagyok. Az előbb kérdeztem. De úgy érzem, nem kell válaszolnod. Akkor legyen… lelked testedbe visszatér, de nem emlékszel semmire, amit érzel most fájdalmat a szívedben, megmarad… de az emlékek nem. Nem tudhatod, hogy hol hibáztál, de ha jól érzem a lelked tiszta és a szívedben e név tulajdonosa él… még mindig, pedig halott, ahogy te is… tested és lelked mégsem talál nyugalmat, és nem lehetsz vele, mert hibáztatod magad.
A kard lüktetése a szív dobogását vette fel a lánynak- A szívem…érzem, ahogy lüktet ..a testem…- majd mindent elnyelt a fény…
2
Próba, hogy „minden” megváltozik-e?
-Jaj…Neeeee!!!!..a levegőt szaporán kapkodta, kiugrott az ágyából ..-hu, csak álmodtam ..pedig olyan valóságosnak tűnt…Jézusom! Már ennyi az idő?! Inuyasha mérges lesz.
-Hol lehet már ez a lány?! Ennyire megsértődött?- mormogott egy magas, vékony, mégis izmos alak… piros kimonót viselt, fehér haja a derekáig ért, aranysárga szeme aggódást tükrözött…- Vajon mi lehet vele? Remélem, jól van…Olyan haragtartó típus. -Abban a pillanatba egy lány mászott ki a kútból.
-Szia! Már azt hittem nem jössz…- mondta mérgesen a fiú..
-Jaj. Inuyasha! Nem lehetsz ilyen goromba!- hangzott egy másik lánytól….
-Sangonak igaza van. Kagome, ne is figyelj oda, mi örülünk neked.- Válaszolta egy szerzetes ruhába odalépő alak.
-Sziasztok! Nyugodjatok meg. Nem érdekel, mit mond!- mondta Kagome nyugodt hangon
-Igazán?!- kérdezte ravasz szemekkel Inuyasha.
-Igazán!- mondta kellemesen csengő és még nyugodtabb hangon Kagome, ami a fiút nagyon feldühítette.
-Egy ügyetlen kis liba vagy. Aki miatt keressük az ékkövet! Te törted össze és még Te késlelteted, hogy megtaláljuk!!! Eközben Naraku egyre erősebb lesz. Te meg vígan járkálsz haza!!!
- Ez így van…na akkor ne is késlekedjünk tovább!! Még nagy út áll előttünk.
Kagome fogta magát és a kútba mászott majd nagy nehezen egy hatalmas táskát hozott fel magával. Majd lement még kétszer. A többiek értetlenül nézték… Majd Miroku segített neki…Inuyasha rá se nézett.
Eljutottak a faluba. Nem volt hosszú út. Csak egy erdőn kellett átsétálniuk. Kagomenak Miroku és Shippo próbált segíteni a csomagok cipelésében. Ám ők kudarcot vallottak. Így Inuyasha cipelte…Morgott is közben. Hisz félig Kutyadémon volt. Apja nagy hatalmú szellem volt. Egy Kutyadémon, Inutashio. Anyja, pedig egy egyszerű hallandó, Izoyai. Az út némasággal telített volt. A kunyhóban Kaeda anyó megkérdezte Kagométól, hogy minek ez a sok holmi.
- Azért mert nem megyek haza mostanában. Hibás vagyok, és még hátráltatom is őket, azzal hogy folyton hazamegyek. A sulit befejezem, mint magántanuló. Ha végre sikerül megtalálni az összes ékkő darabot.
- De akkor nem láthatod a családod… Nem zavar ez téged? - kérdezte az anyó.
- De. Zavar.
- 500 évvel van most messzebb a családod. A kúton keresztül bármikor haza mehetsz, vagy jöhetsz ide a középkori Japánba.. Nem kellene itt maradnod. Pihenned is kellene.. Ne törődj Inuyashával…ö csak- ekkor az Anyó szavába vágott.
- De minél hamarabb végzem itt annál hamarabb lesz…- nem tudta befejezni, mert beléptek a többiek.
- Hallom Kagome most sokáig maradsz?!- mondta vidáman Shippo, és a lány karjaiba ugrott.
- Igen, sokáig.- majd a fél démonra pillantott, aki most sem nézett rá.- talán, ha maradok, minden megváltozik és kedvesebb lesz…-Itt mosolyog-, ami lehetetlen, de egy próbát megér.
Kagome és barátai útnak indultak. Kagome végig nem szólt senkihez. Sokat gondolkodott azon az álmon, hiszen olyan valóságos volt… Sokszor ment egyedül sétálni, miután már mindenki aludt. Legalábbis ő így gondolta, csak hogy Inuyasha mindig vele volt. Követte a lányt és vigyázott rá… észrevétlenül, hisz mélyen belül szerette… Miroku többször próbálkozott Sangonál, de csak pofontott kapott. Sok ékkövet gyűjtöttek össze. Szinte már az egész megvolt, de nagyon lassan haladtak. Narakuval nem találkoztak útjuk során, nem is hiányzott nekik. Tudták, hogyha eljön az idő, szembesülnek vele… De egy nap Inu és Kagome megint veszekedtek… pedig már hónapok óta nem tették:
- Önző vagy !!!- kiabálta Kagome.
- Még hogy én? Te meg egy hisztis fruska vagy!!! Akit mindig megmentek!- ordította vissza a fiú.
- Igen!? Te…bunkó!! Én csak haza akarok menni egy- két napra!!! Hónapok óta itt vagyok! Ennyit szabad, nem?- kérdezte már nem kiabálva, hanem inkább szomorúan a lány.
- De még nem találtuk meg…-nem tudta befejezni, mert Kagome már indult is, szóra se méltatta ezek után! -na de… ne menj már…” annyira megszoktam, hogy mindig mellettem vagy…”- mondta magában a fél szellem
- Ennek sohasem lesz vége?- kérdezte a fejét csóválva Shippo.
Kagome nem is figyelt oda Inuyashára. Egyenesen a kút felé ment, majd eltűnt.
-Végre itthon, alig hiszem el…” de már most hiányzik… soha sem fog megváltozni… végül is. Nem is baj. Hisz akkor.. nem lenne ilyen cuki, amikor dühös mindig olyan aranyos, csak ne mondana olyan sértő dolgokat. Jaj. Miket beszélek én. Inuyasha egy önző alak..”
Miroku és Sango terve.
Belépett a házba:
- hahóóóó!! megjöttem! Van itthon valaki? he?- semmi válasz nem jött.
Az asztalon egy levelet pillantott meg…:
„Kagome! Elmentünk a rokonokhoz. Megpróbálunk nem sokáig maradni, de ahogy a nagypapát ismerem… Szerintem két hét és itthon vagyunk! Vigyázz magadra! Puszil: Anya, Souta és Nagypapa.”
-Hát ez jó! Hazajövök erre senki, sincs itthon!... Azt hiszem, visszamegyek… és már ugrott is szomorúan a kútba.
A kútnál Inuyasha állt és sóvárogva nézte a kutat…” mért ment el? Nem szeret velem lenni?”
Amikor kijött a kútból még mindig az orra alatt mormogott. Majd meglátta Inuyashát és egymásra, néztek.- „itt van? Hogy, hogy?”- hangzott mindegyiküknek a fejében a kérdés…
- Kagome, ne haragudj, menj nyugodtan haza,…nem akartalak megbántani.- mondta egy kicsit szomorkásan a hanyou.
- Semmi gond. Nem haragszom. Nyugi. Nem azért jöttem vissza. Anyuék nincsenek otthon…most két hétig nem lesznek otthon, pont ma mentek el…már nem voltak otthon, amikor hazaértem.- lehajtotta fejét és a földet kémlelte.
- Sajnálom.- a lányra nézett, majd amikor az felemelte a fejét, tekintetét elkapta.
- Semmi gond. Legalább folytathatjuk…-Ekkor a bokorból Sango és Miroku kiugrott!
- Hé! Az még ráér! Szerintem pihenni kellene mindenkinek. Hisz már majdnem teljes az ékkő, és azt gondolom hamarosan nagy harcra, kerül sor…Narakuval…- hangzott bölcsen a szerzetes szájából.
- Igaza van.- helyeselt Sango.
- Ti végig leselkedtetek?!
- Mii? Ááá…őő…dehogy csak épp erre jártunk és meghallottuk, hogy…
- Ne hazudjatok!!!- mondta kicsit nem nagy jókedvvel Inuyasha.
- Mi? Soha!! Nos. Arra gondoltunk, hogy kikapcsolódhatnánk…nem?
- Mire gondolsz Miroku?- ravasz vigyor Inuyasha arcán.
- Sango és én arra gondoltunk, hogy elmegyünk Kaeda anyóhoz, és ott töltünk pár napot…vagy többet. Shippo is velünk jön.- közben megbökte a lányt, hogy bólogasson. Hisz azt akarták, hogy Kagome és Inuyasha végre kettesben legyenek. A lánynak egyből leesett. Aki kacsintott a kis róka szellemre így ő is tudta, hogy mire megy ki a játék.
- Igen. Mit szóltok hozzá?- kérdezte egyszerre Sango és Shippo
- Te, pedig hazamehetnél Kagoméval – fordult a hanyou felé Sango- és vigyázhatnál rá, amíg otthon pihen. Jó?
- Hát nem is tudom. Kagome tud magára vigyázni. Meg nem is vagyok fáradt!!
- Igen tudok. De jó ötlet. -Bökte meg a fiút, aki egyből kapcsolt, hisz ők meg már azt várták, hogy Sango és Miroku mikor jönnek már össze…
- Ha jobban meggondolom akkor az… igazad van Miroku. Kell egy kis pihenés.
- az előbb még azt mondtad…
- Tudom, mit mondtam.- Morgott rá a fiú…-de meggondoltam magam!- és a lányra nézett. Látta, hogy Kagome nagyon akarja, hogy Sangoék végre kettesben legyenek. Engedett…
- akkor ezt megbeszéltük. -mosolygott a szerzetes majd tovább álltak..
Kettesben.
Kagome és Inuyasha így kettesben maradtak. Pár percig nem is szóltak egymáshoz. Ezer éve nem voltak így együtt. Zavarban voltak. Majd Inuyasha törte meg a csendet:
- Na akkor menjünk.- azzal a kút felé vette az irányt.
- De hova?- értetlenkedett a lány…
- Hát haza, vagyis hozzátok.- válaszolta meglepetten a fiú.- Pihenned kell, nem?
- De.- a lány bólintott és követte a fiút. Beleugrottak. Majd bementek Kagoménak a
szobájába, némaság volt. Nem szóltak egymáshoz. Kagome leült az ágyára majd eldőlt rajta, nagyokat sóhajtott közben. A fiú a földre ült le és figyelte a lányt. Ahogy a teste elterült az ágyon, hozzá simulva és olyan törékenynek tűnt. Aztán felült, ránézett a fiúra.
- Inuyasha! Én most elmegyek fürdeni. Addig pihenj le nyugodtan. Vagy gondolkozz azon, hogy mihez lenne kedved miután kipihentük magunkat…mozi, sétálni, beülni valahova, tv- ni…ok?
A fiú bólintott, bár azt se tudta, hogy mikről beszél a lány. Kagome közben eltűnt. Levetkőzött, majd belement a forró vízbe… elfeküdt benne, nagyon élvezte. Gondolkodott a nyakában lévő ékkőre nézett, majd eszébe jutott Inuyasha, akit egyedül hagyott a szobában. Eközben Inuyasha, nézte Kagome szobáját. A levegőbe szagolt. Szimatolgatott, majd egy laza mozdulattal az ágyra ugrott. Ahol levette a kimonóját, amit egy székre dobott, amit a nadrágja és kardja követett és belefeküdt Kagome ágyába…” itt mindennek olyan jó Kagome illata van… milyen puha ez az ágy…” Kagome közben… Kimászott és megtörölközött, aztán egy másik törölközőt magára csavart és elindult. Amint belépett a szobába látta hogy Inuyasha az ágyában fekszik, de nem vette észre azt, hogy a fiúnak a ruhái a széken hevernek… oda osont, majd közelebb hajolt hozzá, és megpuszilta a homlokát. Épp felállni akart utána egyből, amikor Inuyasha kinyitotta a szemét. És egyből magához rántotta a lányt. Akinek nem volt esélye, arra hogy meneküljön. A két test, ahogy egymáshoz ért remegni kezdett. Majd Inuyasha a takaróval betakarta Kagomét, majd hozzábújt, átölelte és némán állomba merültek. Mindketten érezték, hogy ez már nem baráti, hogy nem jó ez így, de ha az agynak nem is felelt meg, de a szívnek annál inkább. Érezték egymás illatát, ahogy a levegőt veszi a másik, ahogy a testük melegszik fel… a szívükbe lassan belefészkelte magát ez a melegség, így aludtak el… Igaz még reggel volt, alig múlt el 3 óra… de másnap este keltek csak fel. Vagyis előbb Inuyasha ébredt fel és alig hitt a szemének. Kagome a karjaiban volt, egy törölköző volt csak a testén. Inuyasha nem mozdult. Szemei a lányra tapadtak és nem bírta levenni róla. Gondolataiban azt kívánta bárcsak örökké tartana ez a pillanat… akkor viszont eszébe jutott Kikyou.
Kikyou döntése, a szeretet felismerése.
Kagome gondolatai
.
„Jaj nekem… Mit keresek itt? Kagome nem érdemli meg, hogy fájdalmat okozzak neki. Nekem Kikyouval kell mennem… a halálba, hisz miattam halt meg. De ez a lány… Kagome, olyan sokat jelent nekem. Mit is beszélek. Nem szabad. Kikyou, bocsáss meg. Azt hiszem, beleszerettem Kagoméba. Én követlek a halálba… de a szívem másé.” Ekkor elsötétült minden. Inuyasha a Szent fánál találta magát. Kikyou ott állt vele szembe.
- Akkor mehetünk is. Gyere velem a halálba!- Kikyou elindult, Inuyasha nem szólt. Bólintott és indult, szíve Kagomét hívta… ekkor Kikyou megállt és megfordult.
- Inuyasha!.. állj meg.- a szemébe nézett. Majd így szólt. -Én megértelek. És ne gondold azt, hogy nem érzem, amit Te… Rég volt. Nagyon rég, amikor mi ketten…, de ez már csak a múlt. Sajnálom, hogy nem én lehetek az aki…a szívedben van. Megértelek. És köszönöm, hogy még így is velem akartál jönni. Pedig a szíved…Kagome mosolyát hordozza. Menj és szeresd, jobban, mint engem… ne engedd el… soha… szeret téged, ezt ne felejtsd el.- azzal eltűnt a vakító fényben, Inuyasha nem tudta nyitva tartani a szemét.
Inuyasha kinyitotta a szemét és megpillantotta Kagomét a karjaiban, ahogy pár perce is, és mosolygott. „köszönöm Kikyou!” És magához ölelte a lányt. Kagome felébredt. Azonnal kiugrott az ágyból. Vörös fejjel elrohant. Inuyasha csak mosolygott. Pár perc múlva visszajött és már fel volt öltözve. Inuyasha pont akkor öltözött. A lány benyitott majd visszacsukta az ajtót és közben bocsánatot kért. Kint állt az ajtó előtt, amíg az ki nem nyílt.
- Kagome… van olyan tésztátok?- kérdezte Inuyasha mosolygós arccal. A lány válaszolt rögtön.
- Megnézem. Szerintem, van.- lementek, és igen. Volt. A lány pillanatok alatt tálalta is a „reggelit”. Inuyasha azonnal megette. Majd így szólt. -Kagome, Te nem eszel semmit?
- Nem vagyok éhes.- lesütötte a szemét és Kikyoura gondolt. „Tudom, hogy a Kikyou és Inuysha között élő kapcsolatot nem tehetem semmisé, de néha…olyan jó lenne a helyében lenni, amikor öleli és…de miket is beszélek. Szánalmas gondolat. Nem vagyok Kikyou. Én nem azért érzem ezt, mert a lelke Bennem éledt újjá. Ez az érzés nem Tőle származik. Ez más. Ez a saját… szívemben van. Érzem, ezt a melegséget, amikor rám néz. De tudom, hogy…! Kikyou az, aki neki kell, ezt megértem. Fáj. De ennek fájnia kell. Hagyom is, csak ne vegye észre rajtam. Hisz, ha a lélek szenvedni akar, akkor engedem, de nem szabad dédelgetnem a fájdalmat…nem szabad„-annyira elmerült a gondolatokban, hogy nem vette észre, hogy Inuyasha őt nézi, majd ezt megelégelte a hanyou és így szólt:
- Min gondolkozol?- kérdezte egy picit idegesen.
- Hee?...ja…semmin. -Majd mosolygott.” Azt akarom, hogy boldog légy. Még nem tudom, hogyan de segítek. Mindig melletted leszek” Felállt, elpakolt, ezt a hanyou egy szemrebbenés nélkül nézte végig. Csendben. Majd leült mellé..
- Nos akkor mihez lenne kedved? Mit tegyünk?
- Nem tudom, még mindig nagyon fáradt vagyok.- mondta a fiú.
- Akkor menjünk és pihenj le… azzal elindultak felfelé. Kagome ment elől, Inuyasha pedig mögötte. Ahogy beértek a szobába, halk kattanás zavarta meg a csendet. Inuyasha becsukta az ajtót. Majd a lányra nézett. Így még soha sem nézett rá. A lány beleremegett. Akkor Inuyasha az ágyhoz sétált. Leült. Csend volt. Kagome nagyon zavarba jött, de ügyes lány volt, hamar feltalálta magát.
- Akkor én kimegyek. Aludj csak nyugodtan.- mosolygott és hozzá tette… vigyázok rád. - És az ajtó felé indult. De hiába nyitotta, nem nyílt az ajtó. Kagome hátra fordult. Inuyasha gúnyos mosollyal lóbálta a kulcsot. És így szólt.
- Kagome. Nem mész sehova. Én félig vagyok csak ember, de nagyon fáradt vagyok, nem hiszem el, hogy te nem… Igazam van, ugye?
- Hát… Igen.
- Na, akkor vitának helye nincs. Szépen lefekszünk mindketten!
- Jó, csak add oda a kulcsot. Hozok ágyneműt.
- Biztos?- kérdezte gyanakodva a fél szellem.
- Igen. Biztos.
- Akkor jó. Tessék. Siess vissza….áááá.. -ásított egyet.
Kagome kinyitotta az ajtót. Átment öccse szobájába és hozott matracot és ágyneműt. Mire visszaért Inuysha már aludt, rajta a kimonója volt. Azzal takarózott. Kagome óvatosan elkészítette a helyét a földön. Kinyitotta az ablakot. Olyan békés volt minden. A napfény és a szellő lágyan érintették arcát. Majd az ágyához sétált. Levette a hanyouról a kimonót és betakarta a takarójával. Majd kiment. Az ajtó csukódására azonban a fiú felkelt. A lány magállt az ajtó mellett, ott leült…
„ Inuyasha. Mért vagy ilyen kedves? Annyira bánt! Jobb, amikor csak veszekszel velem. Ez jobban fáj, mint…EL KELL ENGEDNEM!!! Vannak dolgok, amiket jobb feledni. Érzetek, melyeket jobb nem érezni vagy épp észrevenni. Kedves, de vajon miért?” Ekkor kinyílt az ajtó. A fiú álmos feje kandikált ki és most mérges volt.
- Kagome!!! Gyerünk!!! Pihenned kell!!! Gyere szépen. Nem akarok… erőszakot alkalmazni- ekkor ravasz vigyor jelent meg az arcán.
- Még nem akarok aludni. Hamarosan megyek.- mondta úgy, hogy nem nézett a fiúra.
- Nem. És most sajnálom, de én szóltam.- Azzal a felálló lányt hátulról átkarolta, óvatosan, majd felemelte. A lány kapálózhatott és próbálkozhatott, de nem ment neki, nem tudott szabadulni a gyenge, de biztos szorításból..
- Azonnal engedj el!!! Hallod!!!- már a fiú felé fordult, aki a magasba tartotta a lányt és nevetett.
-Nem engedlek. Te akartad! Én szóltam!!!- és mosolygott.
Szépen bevitte a szobába. Ám a matracban megbotlott és az ágyra huppantak. Kagome nem bírt megszólalni. Inuyasha teste az ő testén volt. Mindketten belevörösödtek. Majd felugrottak.
-Na jó… akkor aludjunk.- mondta a lány és lefeküdt a földre. A hanyou még mindig az ágyon ült. Nézte a földön fekvő lányt. „Szeretem. Mindennél jobban! Megvédem mindentől.”
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
