Ezzel magára vonta Kikyo figyelmét aki alaposan végigmérte.

- Mi van te lány, gyereked született?

- És ha igen, mi közöd hozzá? – állt fel Kagome.

Az 5 év alatt Kagome ha lehet még jobban hasonlított Kikyohoz. A haja nagyjából olyan hosszú volt, és a vonásai is megváltoztak.

- Attól függ ki az apja. – válaszolta Kikyo.

Kagome erre lehajtotta a fejét. Inuyasha ezt észrevette majd Kikyo szemébe mondta:

- Az apja én vagyok!

Kikyo megállt, majd elkezdett nevetni.

- Ennek? Még hogy te vagy az apja? Nem is hasonlít rád! Csak annyi, hogy az anyja úgy fésülte a haját, mint ahogy neked van!

Inuyasha ránézett Kagomére, ő pedig a fiára. A kis Inuyasha megértette a célzást és átváltozott hanyouvá, majd odafutott az apjához, aki felemelte.

- Most már látod, Kikyo? Értsd meg, én nem mehetek veled sem a halálba sem máshová. Én ide tartozom. Mindig emlékezni fogok rád és mindig szeretni foglak. De már nem úgy mint régen. Az a hely már be van töltve, de barátok lehetünk. Neked is jobb lenne végre, ha békében nyugodhatnál nem?

Kikyo erre nem tudott mit mondani, és lehajtotta a fejét.

- De én még mindig szeretlek! Kérlek, Inuyasha gyere velem, ne hagyj egyedül.

Erre Kagome odalépett és elvette Inuyashától a fiát.

- Menj csak vele. A fiam eddig is jól megvolt az apja nélkül, én pedig megpróbálok beletörődni…- mondta Kagome könnyekkel a szemében és elindult valamerre.

Ám alig tett néhány lépést, összeesett és elájult. Inuyasha és a többiek odarohantak hozzá.

- Kagome! Kagome! Nem hagylak el, mert szeretlek! Szükségem van rád! – zokogott Inuyasha.

Ekkor Kikyo lépett oda.

- Had nézzem meg.

A miko alaposan megvizsgálta.

- Meg kell várni, hogy felébred. – mondta végül.

Pár perc múlva, Kagome kinyitotta a szemét.

- M-mi történt?

- Anya! – ugrott a nyakába a kis Inuyasha.

Az idősebb Yasha is odament.

- Kagome, jól vagy?

- Igen, csak úgy érzem mindjárt hányni fogok. – öklendezett Kagome.

Végül Kikyo is odament.

- Kagome, velem jönnél egy kicsit?

- Persze. – felelt Kagome és szédelegve felállt.

Kikyo belekarolt és elsétáltak.

- Kagome, te már sejted hogy mi bajod van, ugye? – szólalt meg Kikyo fátyolosan.

- Igen. Kikyo, kérlek bocsáss meg nekem!

- Nincs mit megbocsátani. Én szerelmes voltam Inuyashába, te pedig a reinkarnációm vagy. Benne volt a pakliban, hogy esetleg beleszeretsz. És közben ő is beléd szeretett. És erről csakis én tehetek. Én üldöztem a karjaidba, mert nem viszonoztam az érzéseit és folyton meg akartam ölni őt is és téged is. De a bosszúvágy hajtott, ellened pedig a féltékenység. Kérlek, inkább te bocsáss meg nekem. És legyetek nagyon nagyon boldogok. Ne engedd el Inuyashát, mert ő kettőnké. Csak az enyém és a tiéd. – mondta Kikyo és megölelte Kagomét.

Kagome is átölelte a papnőt. Végül Kikyo ismét megszólalt.

- Vigyázzatok a kis Inyashára, és erre a picire is, aki benned növekszik. – tette rá a kezét Kagome hasára.

- Most már ideje visszamenni. – törölte le a szeméről a könnyeket Kagome.

- Azért még egy kis tréfára van idő. – nevetett Kikyo és elővett egy papnői ruhát. – Vedd fel, és csináld meg úgy a hajad mint nekem van.

Kagome gyorsan felöltözött, összefogta a haját, elől lazán kihagyott két tincset. Összenevettek, mert Kagome hajszálpontosan olyan volt mint Kikyo. Majd mindketten visszafordultak és elindultak. Inuyasha közben már teljesen elszédítette a többieket, mert fel alá járkált, Mirokuék pedig a szemükkel követték. A kis Inuyasha is nyafogott már.

- Apu, hol van az anyu meg az a másik néni?

- Mindjárt jönnek, fiam.

Magában azért még hozzátette: „Legalábbis remélem”

Ekkor megjelent a két lány. Mindenkinek elállt a lélegzete. Zavartan néztek egyikre, majd a másikra.

- Most melyik melyik? – fakadt ki Miroku.

- Még a szagukat sem tudom megkülönböztetni! Tök egyforma! – kiáltott Inuyasha.

A kis Inuyasha ekkor lemászott a farönkről, amin eddig ült és odament az egyik lányhoz. Mindkettőt alaposan megnézte végül átölelte Kagome lábát.

- Ő az anyu!

Kagome lehajolt hozzá.

- És ezt honnan tudtad?

- Onnan, hogy érzem a nyakadban az Ékkőszilánkokat! – nevetett fel a kis Inuyasha.

Mindenki elnevette magát. Végül megszólalt Kikyo.

- Kagomének vagy egy kis bejelentenivalója.

- Khm…nos arról van szó…hogy…megint terhes vagyok.

Egy percre mindenki megdermedt, majd hatalmas éljenzésben törtek ki. Végül megszólalt Sango is.

- Nos, csak annyit szeretnék mondani, hogy én is állapotos vagyok.

Miroku nem tudott hova lenni az örömtől. Mindannyian nagyon boldogok voltak. Igen, még Kikyo is. Mindannyian letelepedtek a faluba. Immár három miko papnő védte a falut, így azt egyetlen szellem sem tudta megtámadni. Kilenc hónap múlva pedig Kagome életet adott egy gyönyörű kislánynak. Úgy döntött a neve Kikyo lesz. Sangonak is kislánya született, aki a Carmen névre hallgatott. Ezt a nevet Sango Kagométól hallotta, aki egy sorozatban hallotta. Annyira megtetszett neki, hogy ezt adta a lányának. Kikyo és Kagome úgy éltek ezek után mint a legjobb barátnők. Pontosabban testvérek. Kikyohoz is bekopogtatott a szerelem egy szellemírtó személyében, aki mellesleg Sango egyik régi ismerőse volt. Ezek után mindenki boldogan élt.

The End