|
Fájdalom ad erőt! 6. ,7. ,8. ,9. fejezet
Ikary 2011.12.01. 15:24
Mindenki pózol, mert muszáj.
„Vajon… ő szeret?” ekkor eszébe jutott, amit Kikyou mondott: „szeret téged”… és odabújt a lányhoz, aki erre megrezzent, Inuyasha egyből elaludt. Kagome mosolygott egyet és behunyta szemét követte a fiút egy szebb világba. Olyan éjfél lehetett… pár órát aludtak csak, mert Kagome felijedt ezzel felkeltette a fiút is. A lány szaporán vette a levegőt. Könnyei patakokban folytak. Inuyasha megrémült, amikor meglátta, hogy a lány milyen állapotban van. Nem is várakozott sokáig. Megölelte.
-Kagome. Nyugodj meg! Itt vagyok! Nyugi.- de a lány nem nyugodott meg. Álmában látott képek nem engedték neki…
„A hold sápadt fénye mutatta az utat, egészen a kardig. A kard a hold fényében megcsillan… a tájat a fényesség veszi uralma alá. A lány lágyan a kard elé lép és nézi…csak nézi, és nem érti.. majd ajka mozogni kezd..
– Inuyasha… Miért? Mond miért?- majd térdre rogyott és átölelte a kardot. Könnyei patakokban folytak.. - Inu..yas..ha..”-
- ismét, ugyanaz az álom, most viszont érezte a halált a testében…. „Mintha alig kapna levegőt.”- gondolta Inuyasha… Hang nem jött ki a lány torkán
„A kard lüktetése a szív dobogását vette fel a lánynak
- A szívem…érzem, ahogy lüktet ..a testem…- majd mindent elnyelt a fény…”
- Nem hagylak el soha! Kérlek! Mond, mit álmodtál?- abban a pillanatban a lány elájult.
- KAGOME!!! Ordította Inuyasha…- az ágyra tette az élettelen testet, majd simogatni kezdte… -Csak alszik, gondolta magában. Nagyon ki van merülve.- Inuyasha nem hunyta le egy percre se a szemét. A fáradtsága elmúlt. Csak Kagomét nézte. Aki másnap hajnalban fel is kelt. Ahogy kinyitotta a szemét, megpillantotta Inuyashát. Inuyasha mosolygott, majd a lány felült és megölelte.
- Borzalmas volt!- és patakokban folyt a könnye, sírt …alig hallhatóan..
- Vége! Nyugodj meg. Csak állom volt! Itt vagyok!- és jobban magához szorította a lányt.
- Inu .. yas..ha..! – A lány kezdett megnyugodni.
- Sohasem engedlek el!!! Érted?! Soha!!!- lassan simogatta a lány hátát…
- Köszönöm.- felelte a lány. Még pár percig ölelkeztek, majd elengedték egymást.
A lány mosolygott. Ha Inuyasha nem látta volna pár perce, hogy sírt, akkor most azt gondolná…” milyen szép és milyen boldog”…De látta, így arra jött rá, hogy milyen erős is Kagome és ha nem tudná, akkor most hinne az álcának. De nem. Nem tudta elhinni, hogy jól van. De visszamosolygott. Belül viszont aggódott. ”Ez így nem jó! Tudom, hogy nincs jól. Ezt ő is tudja. Hogy képes mosolyogni? Mi van vele? Hisz…ez hazugság…nem is…Minden ember pózol, ez tény. Hisz ha erősnek mutatod magad, azt gondolják gondtalan az életed. De előttem, nem kellene…, hisz bennem megbízhatna… Bár én is nehezen…de… Milyen erős…vajon, mindig csak pózol?”
- Na menjünk.- a lánynak e mondata zökkentette vissza a gondolataiból.
Lementek. Ettek. Aztán Kagome kitalálta, hogy menjenek el sétálni. Felmentek. A lány kinyitotta a szekrényt és a ruhák között turkált. Inuyasha ezt állva figyelte, nagy szemekkel meredt a lányra…
- Mit csinálsz?- kérdezte nagyon nagy szemekkel a fél szellem.
- Hát…valami ruhát keresek magamnak.- válaszolta fejét a szekrénybe dugva a lány.
- Ahan…nekem is kell?- ekkor a lány végig nézte a fiút. Körbe járta. Közben mosolygott.
- Nos, lehet hogy nem ártana. Mert az emberek majd jól megnéznek…- mondta mosolyogva.
- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Jó akkor vetkőzöm.- egy pici „nem lehet igaz” modorral vetkőzni készült.
- Várj. Még nem fejeztem be….- mondta komolyabban Kagome.
- He?...
- Nem kell, ha nem akarod. Nekem így is jó vagy!
- És mi lesz a füleimmel?
- Kapsz egy kendőt. Aztán azt odateszed. Jó?
- Jó. Kösz Kagome.
- Semmiség…- azzal belemerült a szekrénybe…Inuyasha pedig leült – nagyon örült a lány mondatának „Nekem így is jó vagy!” hangzott a fejében…”Lehet, hogy…?” és nézte tovább a lányt. Már mindenhol ruhák voltak. Inu fején egy melltartó volt…Jmire Kagome végre így szólt:
- Ez jó lesz!...
- Heee?- nézett Inu… fejéről a melltartó lecsúszott miközben fejével követte a lányt, aki kirohant a szobából…
Séta kettesben.
Az érzelmek beismerése egy fél szellem szívének.
Kagome kirohant. Pár perc múlva visszajött. Mivel Már ősz vége volt, melegen akart felöltőzni. Meg sétálni mennek. Nem ülnek be sehova. Olyat akart felvenni, ami kényelmes. Menet közben melegíti, de mégsem sül meg benne. Amikor Inu meglátta tátva maradt a szája.. a lányon egy barnás árnyalatú bársonynadrág volt, és egy barna, de egy kis narancsszínnel dúsított pulcsi. Kagome nyakán fekete selyemsál volt… gondosan odatekerve végére egy csomó volt kötve… ami eltakarta a Síkon gyöngyöt. Haja gondosan kifésülve. Ami így még hosszabbnak látszott.” Milyen gyönyörű”- Mosolygott Inu.
Majd jelzett a fiúnak. Elindultak, az ajtó előtt Kagome közel hajolt Inuhoz és egy kendőt tett a fejére.
- Kösz.- mondta pirulva Inu.
- Akkor mehetünk?- kérdezte a lány.
- Igen.- hallatszott a halk válasz. -Hova is megyünk?
- Csak sétálunk egyet…van a közelben egy park..
- Jó..- bár Inu nem tudta miről beszél a lány…de követte.
Amikor odaértek, már nem beszéltek. Csak csendben kullogtak…egy padnál Kagome megállt. Leült. Nagyot sóhajtott. Majd így szólt:
- Szeretek itt lenni…
A Fiú leült mellé. És hallgatta a lányt.
-Ide szoktam leülni, ha baj van. Ha jól megnézzük ez a Szent fával egy idős.- és szemben álló fára mutatott.- Itt szoktam mindent végig gondolni. Múltat, jelent és jövőt. Idejöttem akkor is amikor … de ez nem érdekes.
-De igen! Az! Mondjad! Tudod…Már régóta szeretnék neked valamit elmondani…
-Igen? Mit?- fordult felé a lány.
-Amikor az elsőnek megláttalak…azt hittem Kikyou vagy…az, akit nagyon szer…sze..rettem. De miután rájöttem, hogy nem, és hogy ő már meghalt, nagyon szomorú lettem…aztán jött Naraku… A bosszú…és az ígéret, hogy Kikyouval megyek a halálba…de…
-Ne mondj nekem ilyeneket. Tudod, hogy nem értek ezzel egyet. Élhetnétek…boldogan…a középkori Japánban.- és lesütötte tekintetét…
-… pár napja minden megváltozott… Tudod Kikyou elment…meghalt…
- mi? Ezt te honnan tudod?
- Megjelent… pár napja, amikor veled voltam. És azt mondta… hogy nem akarja, hogy vele menjek … „és köszöni, hogy megtettem volna, pedig a szívem visszahúz valakihez…”-Ezt már csak magának mondta, mert még mindig alig akarta elhinni, hogy szíve ismét tud szeretni, de érezte hogy ez más… mintha az élete csak most kezdődne, ismeretlen volt számára minden..
Ekkor a szél átvette az uralmat. Erősen kezdett fújni… a szavakat elfújta és maradt a lány és a fiú a csendben…Kagome nem értette, mért beszél így vele, de nagyon jól esett neki, hogy bízik benne. Mind a ketten gondolkodtak. Eszükbe jutott ez a pár nap… ahogy egymást ölelve aludtak…és mégis…most csak ülnek, és néznek ki a fejükből, nem beszélnek, pedig annyi mindent akarnak elmondani egymásnak…
- Inuyasha. Tudod. Sajnálom, hogy elvesztetted Kikyout…én mindig veled leszek. Velem mindent megbeszélhetsz. Remélem, tudod?!- a fára nézett, majd a fiúra.
A fiú felemelte a fejét. Kagoméra nézett. Abba a tiszta barna szembe, és mosolygott.
- Kagome. Soha senkim sem volt. Aztán hirtelen jöttél. És nem vagyok egyedül… tudom, hogy veled mindent megbeszélhetek. Ne haragudj, hogy néha olyan ostobán viselkedem. Csak nagyon rossz, amikor hazamész és nem láthatlak… olyankor úgy érzem, hogy nem vagyok képes semmire, és csak várom, hogy gyere és mosolyogj, vagy ordibálj velem…
A lány csendben figyelte a fiút. Minden szava tört hasított belé. Majd szemei könnyben úsztak és így szólt:
-Inuyasha… kérlek, ne mondj ilyet, mert amint felbukkan megint valahol Kikyou ismét, elmész”… és nem fog téged az érdekelni, hogy nekem ez fáj. Számomra nincs hely a szívedben. Végülis miért is lenne?”- mosoly-, Amikor ilyen vagy legszívesebben…itt a könnye a kezére hullott…Inuyasha szemei követték a cseppet…megfogta a lány kezét, aki egyből felállt.. Lehajtotta a fejét és így szólt:
- Ideje menni… hideg van… többet ne beszéljünk ilyenekről. – arcáról eltűnt a szomorúság, komoly volt.
- De… ahogy akarod.- és elfordította a fejét.
Azzal elindultak. Kagome nagyon fázott. Erre Inuyasha felfigyelt. Közelebb ment hozzá, megfogta a lány kezét, ami jéghideg volt. Majd magához húzta és kimonójával betakarta…
- na… talán így nem fázol annyira.- és szorosan átölelte.
- Inuyasha… Köszönöm.- nézett rá a lány szelíden és hozzábújt.
- Psszt. Menjünk tovább.- és egy gyenge mosolyt küldött a lány a felé.
Inuyasha még mindig karolta a lányt, a másik kezével, pedig a lány hideg tenyerét simogatta.
A névtelen szellem halála.
Szenvedés a Kő miatt.
Így mentek hazáig. Bementek. Kagome gyorsan rakott a tűzre, de alig volt fa, gondolta hoz még és eltűnt. Elsétált az ezeréves fa mellett és a nyakában lévő majdnem teljes Szent ékkő vakítóan kezdett világítani…a fára nézett és ékkőszilánk közelségét érezte…de nem azt, ami a nyakában volt, hanem egy gyorsan felé közeledő szilánkot érzett…Kagome megdermedt, pont el akart szaladni, amikor valaki megsebezte a karját. Letérdelt. Megfogta a vállát, majd a kacagás irányába nézett.
- Lám, lám…
- Ki vagy… mit akarsz tőlem?
- Ha jól érzem, az ott a nyakadban nem más, mint egy darab, sőt, már a majdnem az egész Sikon gyöngy. Amit most szépen odaadsz.
- Nem.- a lány erőt vett magán és felállt, szaladt, ahogy csak bírt…
Ekkor, csak egy kicsit odébb…
- szellem szagot érzek, nem ez mégsem…Kagome!!! Érzem a vérének a szagát…
Azzal Inuyasha egyből felpattant és még időben ért oda a szaladó lányhoz, mert az a titokzatos idegen már épp támadni készült a lányra.
- Vasromboló lélekrabló!!!- hárította a támadást karmaival a fél szellem, Kagome felé fordult.
- Jól vagy?- itt a karjára nézett, ami véres volt..
- Igen..
- Mit akarsz te átkozott? Ha még egyszer hozzáérsz Kagoméhoz Én, kitekerem a nyakad!!!
- Hm… Szóval nem vagy egyedül. Nem baj. Így legalább szórakozom egy picit.
- Ne a szád járjon…- azzal máris megindult felé. A csapás elérte, de mintha semmi sem történt volna, mert ahol megsértette egyből begyógyult.
- A fenébe! Az átkozott!- gondolta magában Inu.
- Na erre nem számítottál, mi?
- Még nem nyertél! Most meghalsz.- De elvétette. Az idegen Inuyasha mellkasán átnyúlt… véres kezét kihúzta belőle és a hanyou összerogyott, kardját támasznak használta…a titokzatos idegen karját az ajkához emelte, nyelvével a vért lenyalta, majd ránézett ellenfelére:
- Hm… Mit is mondtál az imént?...Egy félvér akar végezni velem?- nevetett…- ördögi nevetés volt ez.
- Azt hogy meghalsz!!- Ordította Kagome. Könnyei folytak az arcán… kihasználta, hogy a démon Inuyashával harcol és a szentélyhez ment, ahol volt az íja, és a nyilai. Felvette. Célzott és lőtt. A nyíl lilás fénybe pompázva haladt a szellem felé…Eltalálta.
- Egy… halandó?...nem…lehetetlen…- majd eltűnt…csak az ékkő darabja maradt utána.
- Inuyasha jól vagy?- Inuyasha a lányra nézett, aki felé rohant. Majd a kard visszanyerte alakját és a fiú a saját vérébe esett… csak annyit tudott mondani…” Kagome…” és eszméletlenül feküdt…
- INUYASHA!!!!!!...- kiabálta.
Nagy nehezen Kagome bevitte a fiút. Az ágyára fektette, majd lerohant. Egy tálba hozott vizet, kötszereket és fertőtlenítőt. Azonnal munkához látott. Gyengéden levette a fiú felsőjét…lemosta a testét…majd elrohant tiszta vízért ismét és törölközőért, majd még egyszer átmosta a sebet. Bekente, majd a kötszer következett. Eszméletlen volt. Kagome kiment a csata helyére. Egyenesen az ékkő mellett állt meg. Kezét ökölbe szorította majd lehajolt, felvette. Állt és nézte a Szent fát. Nyakáról levette a majdnem teljes ékkövet. Majd becsukta szemét, megtisztította, és kezében egybeforrt a két darab. Ismét a Szent fára nézett…majd lehajtotta a fejét, a követ nézte. „Minden, ami rossz emiatt van. Hát…ezért? Ezért kell annyit szenvedni? – forgatja a követ, később ismét a fára néz.- Inuyashavál itt találkoztam először, ennél a fánál 500 évvel ezelőtt. Ő is a Szent ékkő áldozata, ahogy Miroku és Sango is. Csak fájdalom. Csak…bánat és szenvedés vár arra, aki kapcsolatban van az ékkővel. Kikyou…Más volt, mint én. Az életem akkor változott meg, amikor beleestem a kútba. A Szent ékkő a testemben volt. Átlagos életem volt. Amire Kikyou mindig is vágyott, hisz akkor szabadon szerethetett volna…Ő harcos volt, én nem vagyok az. A körülmények tettek azzá, aki lettem, és hogy ki is vagyok? Nem tudom.”- az ékkőre nézett. Nagyot sóhajtott. „Vagyis.. Tudom. - erőltetett mosoly- Kagome vagyok. Aki őrzi a Szent ékkövet. Igen, Miko lettem…vagyok.” -Azzal utolsót pillantott a fára és bement…
A kérés
Leült az ágy mellé, amiben Inuyasha feküdt. Komoly arca most szomorúságot sugárzott. Megfogta a hanyou kezét…A fiú magához tért pár óra múlva. Kinyitotta a szemét és a lányt látta, aki fogja a kezét és néz maga elé…
- Ka-go-me…- mondta halkan.
- Igen? Jobban vagy?- mondta picit izgatottan.
- Igen. És te? Megsérültél te is.
- Ááá…ez csak egy karcolás.
- De most már pihenj le… köszönök mindent.
- Nem. Szólj, ha hozhatok valamit. Kérsz vizet?
- Nem kell kiszolgálni… tudok én magam is…- azzal megpróbált felkelni, de visszaesett az ágyra…
- Látod! Maradj nyugton!!! Majd én hozok- és már el is tűnt.
- Kagome… Olyan kedves vagy hozzám….pedig, nem is érdemlem meg. Nem tudtam segíteni.- és eszébe jutott, amikor látta, hogy Kagome sír…- talán miattam sírt?- de a lány már vissza is ért
- Tessék. Igyál….- segített a fiúnak felülni.
- Köszönöm.
- Jaj…ne köszöngess semmit. Én köszönöm, hogy segítettél.
- Ne mondj ilyeneket. Sajnos nem tudtam…- azzal lefeküdt és a fallal szembe fordult.- Kagome.
- Igen?
- Mond mért sírtál?
- …
- Válaszolj!
- Most pihenj. Kérlek. Szükséged van még valamire?
- Igen…
- Mondjad…
- Átölelnél..?- azzal, ahogy ezt kimondta lement a nap és a fehér haj, és a kutya fülek eltűntek és …igen. Inuyasha ember lett.
- Te… Te átváltoztál…- Kagome felpattant. Kinyitotta az ablakát…az égre nézett és …mosolygott…-újhold van…- mondta végül halkan.
- Ne haragudj. Ezért nem éreztem meg előbb a szellemet.
- Nem haragszom… pihenj…
Majd nem feledve a fiú kérését és odabújt hozzá, átölelte…a fiú megfogta a lány kezét…majd elaludt. A lány is…szinte azonnal…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
