Kagome csak szaladt és szaladt , míg a kútig nem ért. Ott viszont letörölte a vastag csíkot az arcáról, amelyet forró könnyek halmaza áztatott be. Lekuporodott a kút elé , majd a gyermekére nézett. Anyja sírós arcát látva ő is elkezdett sírni. Kagome a kis Melylénát inkább éhesnek találta és megetette. Végre eltűnt szeméből a szomorúság és az öröm könnyei csapták ki magukat a szemeiből.

-         Ugye jobban vagy ?- kérdezte Inuyasha a nőtől aki a kezében pihent.

-         Igen – Préselte ki magából ezt a rövid választ. Ajkain keresztül egy kövér vércsepp csorgott le. Inuyasha gyöngéden, vigyázva , hogy ne sértse fel a nő bőrét a karmaival letörölte a cseppet. A nő válasz helyett csak hálásan nézett. Nő halvány , de lágy hangon megszólalt.

-         Ki volt az a lány ? – Inuyasha nagyot nézett. „Kagome utánam jött és biztos azt hitte…” Nem volt ideje végig gondolni , mert lábai önállósulva elindultak és a nőt is a karjaiban hordozta . Kagome illatát még érezte , de már alig. Hamar odaért. Kagomet kezében a gyermekkel látta meg. A nő aki , Inuyasha kezében volt mégmindeg felfigyelt mind a lányra , mind a csecsemőre. A lélekrablók még mindig ott voltak körülötte így félelmetes látványt nyújtott Kagome számára .

-         Inuyasha , tegyél le ! – keményen szólt a nő. Már nem látszott rajta a halál megviseltsége . – Add ide a gyermeket .- szólította fel Kagomet gyengéd , anyai hangon , miközben a Lélekrablókkal vitette magát.

-         Nem maga nem a nagyszülője vagy rokona ! – feleselt Kagome

-         Tényleg ?- egy csacska vigyor gyűlt az arcára majd ennyit mondott – Inuyasha fiam segíts bebizonyítani ezt ….