Inuyasha és Kagome küzdelmét követő nap melegnek és szépnek indult. A reggeli sugarak bevilágítottak Kagome hálószobaablakán s az arcára vetülő fény kellemes meleg érzéssel ébresztette.

Mrs. Highurashi pontban 9:30 –kor kopogtatott lánya hálószoba ajtaján. Tegnap éjjel volt szerencséje végighallgatni Kagome és Inuyasha veszekedését, ezért nem akarta túl korán megzavarni őket. Már korábban megágyazott a féldémonnak a szoba padlóján. Nem aggódott miattuk, megbízott a lányában és miután egyszer megcsodálhatta a „Fekszik” varázsszó következményeit egy szemernyi kétsége sem maradt a felől, hogy Kagome képes betartatni a rendszabályokat a kissé heves kutyadémonnal.

Miután senki nem reagált a kopogásra, kinyitotta az ajtót és csendesen bekukucskált. A nő összeráncolta szemöldökeit, amikor felfedezte, hogy Inuyasha ágya érintetlen.

- Kagome? – kiáltott be aggódva.

Az szundító lány ijedten felnyitotta szemeit és felemelte a fejét az alvóhelyül szolgáló matematikakönyvről. Kábultan pillantott édesanyjára és észre sem vette, hogy ceruzája az arcához tapadt.

- Kagome – a nő fejét csóválva lépett be a helységbe és az asztalhoz sétált. – Már megint az asztalodon aludtál? – Kagome bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Tanultam… és én… - egy hatalmas sóhajjal behunyta szemeit és visszazuhant a könyvére. Mrs. Highurashi elmosolyodott és dorgáló mozdulattal felemelte lánya fejét, hogy leszedhesse az arcáról a ceruzát.

- Kedvesem, tudom, hogy a tanulmányaid nagyon fontosak, de nem szabadna túlhajszolnod magad. A Matematika teszt Hétfőre esik, addig pedig még bőven van időd tanulni. Ki kéne pihenned magad.

Kagome egy másodpercig üres tekintettel nézett anyjára, majd arca fájdalmas fintorba torzult.

- Hétfőig? Mama… Ma nem…. Péntek van? – a nő ismét összehúzta szemeit, majd ő is felsóhajtott.

- Kagome kedvesem, tegnap volt Péntek. Félek elvesztetted az időérzékedet, miközben a középkorban flangáltál.

- Nem is jártam ott mostanában, minden éjszakát végigtanultam – Kagome hatalmasra nyitott szájjal ásított és karjait égbe emelve nyújtózkodott. – Mama mért ébresztettél fel, ha Szombat van? Aludhattam volna még egy kicsit…

- Azt hittem, hogy te és a démonfiú szívesen megreggeliznétek, mielőtt visszatértek a kúton át. – válaszolta szórakozottan miközben lánya felé küldött egy cinkos mosolyt

- Inuyasha? – Kagome még mindig kábán pislogott anyja felé, majd körbepillantott a szobában és ő is megállapította, hogy a féldémon nem töltötte itt az éjszakát. Visszamosolygott édesanyjára. – Már nincs itt – közölte nyíltan.

- Nos, mindenesetre öltözz fel szépen, én addig készítek neked valami ennivalót. És csomagolok az útra is valami finomságot, hátha ezzel ki tudod engesztelni Inuyashat. – beszélt fényes mosollyal az arcán.
- Hallottál minket tegnap este? – kérdezte zavartan Kagome.

- Kedvesem, nehéz lett volna nem meghallani. A barátod nagyon…féktelen. – a két nő sunyin egymásra sandított, majd kirobbant belőlük a nevetés.

- Nekem mondod? – felelte egy boldog sóhajjal a lány. Anyja rámosolygott, majd egy féltő csókot nyomott a homlokára.

- Örülök, hogy újra nevetni látlak. Lent leszek, ha szükséged van valamire. – Kagome figyelte, ahogy anyja megfordul és kisétál a szobából, majd becsukja maga mögött az ajtót. Ismét óriásit ásított, valahogy sikerült feltápászkodnia a székről és a fürdőszoba felé vennie az irányt.

Tíz perccel később Kagome hatalmas gőzfelhő kíséretében lépett ki a fürdőből testén egy hosszú fehér törülközővel fején pedig egy kissebbel turbán alakba kötve. A bőre egészséges rózsaszín szint öltött a forró víztől. Mióta annyi időt töltött a középkorban meg tanulta értékelni az olyan apróságokat, mint egy jó meleg fürdő, ami megnyugtatja az embert. Frissnek és üdének érezte magát és boldog mosollyal versenyt dúdolt a kertben fütyörésző madarakkal, miközben egy sűrűfogú kefével összegubancolódott haját fésülgette. Hagyta a törülközőt a földre esni és élvezettel sóhajtott, ahogy a nap sugarai kényeztették meztelen testét. Odalendüld a ruhásszekrénye mellé és kihúzva az alsó fiókot kivett magának egy pár tiszta fehérneműt. A szekrény melletti egészalakos tükör elé lépett és hosszasan végignézett magán.

Megdöbbent milyen érettnek látszott. Egy évvel ezelőtt még lapos és deszka vékony volt a teste, de most egy igazi nő nézett vissza rá a tükörből. Az arca nem volt már olyan kerek ellenben az idomai igen csak kikerekedtek. A lányra mosolygott a tükörben és ő visszamosolygott rá. Kissé oldalra fordult és megvizsgálta az apró horzsolást a bal csípőjén.

- Biztosan tegnap történt, amikor Inuyasha rám esett – a gondolatra kellemes reszketés futott végig a testén. Olyan közel volt hozzá, hogy érezte a teste melegét és a forró lélegzetét a bőrén. – Bocsánatot kell kérnem tőle a tegnapi miatt, elvégre honnan tudhatta volna? Azon kívül pedig – gondolkodott hangosan – ma túl jó kedvem van ahhoz, hogy bárkire is haragudjak.

Egy nagy vigyorral elbúcsúzott tükörképétől és visszasétált szekrényéhez. Újra kinyitotta az alsó fiókot, mivel a zoknit elfelejtette kivenni, de ekkor feltűnt neki, hogy valami hiányzik. Az édes mosoly azonnal kipirult arcára fagyott.

- Kagome! Elfelejtetted a meglepetéscsomagot! – kiáltott utána az anyja miközben a lánya kirontott a hátsó ajtón.

- Felejtsd el Mama! Az a szemét nem érdemli meg! – kiáltott vissza dühösen.

Kagome olimpikonokat megszégyenítő sebességgel rohant le a hosszú lépcsősoron az ősrégi kút szentélyébe és minden gondolkodás nélkül beleugrott. S pár pillanattal később már a középkorban mászott kifelé a futónövényre kapaszkodva. 
- Kagome! – hallotta, ahogy egy vékonyka hang a nevén szólítja őt és ezzel együtt egy barna szőrcsomó ugrott a lábára.

- Ne most Shippou! – felelte szórakozottan, miközben lerázta magáról a zavarodott rókadémont.

- De Kagome! – jajgatott tovább – Meg akartam mutatni azt a furcsa kígyóbőrt, amit az erdőben találtam.

- Oh… Nos, rendben – mondta megenyhülve.

Végül is nem lett volna tisztességes szegény gyereken kitölteni a mérgét. A kitsune lelkesen ugrott fel a lány ölébe és már húzta is elő prémjéből a féltve őrzött kincset.

- Nézd! Persze nem tudom biztosan milyen kígyó bőre lehet, de bnyilván nagyon ritka. Látod egészen kék színe van! – Kagome szemei elkerekedtek, ahogy megpillantotta a „kígyóbőrt”.

- Ummm Shippou-chan, hol találtad ezt? – kérdezte, de a hangja valahogy pár oktávval magasabbnak tűnt a szokásosnál.

- A Goshimboku közelében! – válaszolta boldogan. – Van még ott pár érdekes dolog. Nézd ezt! – elfordította a fejét, hogy a lány megcsodálhassa a hajába fűzött kék gumigyűrűt. – Látod? Olyan, mint amiket te szoktál viselni!

- E-ez nagyon szép Shippou-chan – habogott egy erőltetett mosollyal az arcán. - Figyelj, nekem beszélnem kéne Inuyashaval. Nem láttad őt valahol?

- Ma nagyon furcsa hangulatban van – vázolta a tényeket a kitsune, miközben rosszallóan a fejét csóválta és a Szent fa irányába mutatott aprócska ujjaival.

- Köszönöm Shippou-chan! – kiáltott hátra Kagome és már futott is tovább a fa irányába.

Shippou egy darabig még figyelte a távolodó alakját majd visszaindult a faluba Kaede anyóhoz. Talán érdekelni fogja mit talált az erdőben…

Kagome végre megérkezett a Goshimboku aljához és bosszúsan konstatálta, hogy a rókadémonnak igaza volt. A földön szanaszét fehér négyzetes csomagolások és kékes árnyalatú „kígyóbőrök” hevertek. Felnézett a fa ágaira, bár nem láthatta Inuyashat, tudta hogy itt kell lennie valahol…

- Fekszik – mondta csendesen, amit egy jóval zajosabb hang követett. Ágak recsegtek és egy bosszús kiáltás hallatszott a lombkoronából, majd kisvártatva már egy kiterült féldémon hevert Kagome lábai előtt.

- Aaarrrrrggggghhhhhh!!! – fortyogott dühösen, ahogy felemelte mélyen a talajba préselődött arcát. – Mi a francért kellett ezt csinálnod?!?! KIÁLLTHATTÁL VOLNA!

- Inuyasha… - kezdte higgadtan, figyelembe sem véve az előző kitörést – Beszélnünk kell. Komolyan…

- Nincs semmi mondanivalóm a számodra, kurva! – morgott s tőr módjára döfte az utolsó szót.

- Hallgass! – suttogta, ahogy megragadta két elülsőt tincsét és olyan közel húzta az arcához, hogy az orruk egymáshoz ért. – Ha bárkinek oka van rá, hogy dühös legyen az én va… - de hirtelen abbahagyta a szemrehányást, csak ekkor tudatosult benne mit is mondott a féldémon. Felbőszülten zihálni kezdett elengedte a haját, mire a fiú esetlenül hátraesett a földre. Mellérogyott és fejét lehajtva fagyos, síri hangon szólalt meg:

- M-minek neveztél engem?

Folyt. Köv.